Felfüggesztette a jegybank a SET GROUP részvényeinek tőzsdei kereskedését és 6 millió forint bírságot vetett ki

Fontos - 2022-05-03

- A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felfüggesztette a SET GROUP Nyrt. részvényeinek tőzsdei kereskedését keddtől, és 6 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki, mert a társaság nem tette közzé határidőben a 2021-es pénzügyi évről készített éves jelentését.

A jegybank keddi közleménye szerint a tájékoztatási kötelezettségnek való jogszabályi megfelelés kérdésében célvizsgálatot is folytatnak a vállalatnál és a közelmúltban feljelentést is tettek.

Az MNB megállapította, hogy a SET GROUP nem tette közzé éves jelentését a tőkepiaci törvény által előírt április 30-i határidőig. Ennek oka az, hogy a társaság éves beszámolójáról is döntő közgyűlés határozatképtelen volt. Az éves rendes közgyűlések időpontjának megválasztását illetően a jegybank már 2018-ban vezetői körlevélben hívta fel a tőzsdei cégek figyelmét, hogy akkor járnak el kellő körültekintéssel, ha a közgyűlés időpontját úgy választják meg, hogy a közgyűlés esetleges határozatképtelensége esetén a megismételt közgyűlés kellő időben el tudja fogadni az éves, és szükség esetén a konszolidált éves beszámolót.

Az MNB a jogszabályoknak mindenben megfelelő éves jelentés közzétételéig felfüggesztette a SET GROUP részvényeinek kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.

A mostani intézkedés mellett a jegybank célvizsgálatot is folytat a SET GROUP-nál, áttekinti, hogy tevékenysége során mindenkor megfelelt-e a tájékoztatási kötelezettség teljesítésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak. Emellett a jegybank csalás és a számvitel rendjének megsértése gyanújával a közelmúltban feljelentést is tett a társaság tevékenységéről birtokába jutott adatokra alapozva - közölte az MNB.