Ferenc pápa megreformálta a visszaéléseket kivizsgáló vatikáni hivatalt

Fontos - 2022-02-14

- A Hittani Kongregáció átalakításáról döntött Ferenc pápa, aki a saját kezdeményezésére (motu proprio) kiadott dokumentummal külön titkárságot rendelt az egyház tagjai elkövette visszaélések kivizsgálására hétfőn.

Ferenc pápa rendelkezése a Hittani Kongregáció belső átalakításáról szól.

Az egyházfő a vatikáni dikasztériumot két külön ágra bontotta: az úgynevezett doktrinális és a fegyelmi szekcióra. Az első a szorosan hittani és erkölcsi kérdésekkel foglalkozik és tevékenysége kiterjed a többi vatikáni hivatal hittani dokumentumainak vizsgálatára is.

A fegyelmi szekció a mostanáig is a Hittani Kongregáció hatáskörébe tartozó egyházjogi ügyeket kezeli, közöttük is kiemelten a "súlyos bűncselekményeket", melyek az egyház tagjai által elkövetett visszaélésekre vonatkoznak.

Újdonságot a fegyelmi ügyekre kijelölt szekció önállósítása képvisel.

Elemzők szerint Ferenc pápa döntése az egyház kiemelt figyelmét kívánja bizonyítani a visszaélések kivizsgálása terén

A hittani és a fegyelmi szekció élére egy-egy titkárt neveznek ki. A Hittani Kongregáció egészét továbbra is a spanyol bíboros Luis Francisco Ladaria Ferrer vezeti prefektusi minőségben.

Elemzők szerint Ferenc pápa döntése az egyház kiemelt figyelmét kívánja bizonyítani a visszaélések kivizsgálása terén. A reform a Hittani Kongregáció munkáját is várhatóan megkönnyíti.

A vatikáni hivatalok átalakítása volt az egyik feladat, mellyel a 2013-as pápaválasztást megelőző bíborosi tanácskozás megbízta a leendő egyházfőt. Az utóbbi években többek között már megreformálták a pénzügyi-gazdasági dikasztériumokat is.