Közpénzeket érintő, kiterjedt kartellt tárt föl a GVH

Fontos - 2023-10-05

- Forgalomtechnikai tenderekben érdekelt vállalkozások kartellje miatt csaknem 300 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), számos érintettnek büntetőjogi következményekkel is szembe kellett néznie - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Rigó Csaba Balázs elnök.

Az ország egészét lefedő, sorozatos összejátszásokban 17 cég vett részt, 2012 és 2014 között osztották föl egymás között az útjelfestési és közúti táblázási tevékenységeket. A vizsgálat rendkívül bonyolult volt, 8 év kellett a lezárásához. A kartell nem csupán a versenyjogot érintette, számos eleme bűncselekménynek is minősült a Fővárosi Törvényszék döntése alapján - mondta a GVH elnöke.

Rigó Csaba Balázs hangsúlyozta, hogy a közpénzeket érintő kartell a legsúlyosabb versenykorlátozó magatartás, a GVH ezért kiemelt figyelmet fordít ezek felderítésére, a tiltott összejátszások leleplezésére. 2021-ben több mint 16 milliárd forintos bírságot szabott ki 39 vállalkozásra ilyen esetek miatt, ez volt a hatóság 30 éves történetének rekordja. A versenykorlátozó eljárások feltárására tavaly ugyancsak kiemelt figyelmet fordítottak, a versenyfelügyeleti bírságok 80 százaléka ilyen ügyek következménye volt. A kartellek vizsgálata idén sem szorult háttérbe, így tavasszal kiderült, hogy a BKV menetrend szerinti hajójáratainak üzemeltetését 4 vállalkozás jogsértő együttműködéssel próbálta elnyerni - tette hozzá.

A GVH elnöke közölte, hogy jelenleg többek között építőipari ügyekben vizsgálódnak, kartell és erőfölénnyel visszaélés gyanúja miatt. A jogsértések feltárása a tisztességes piaci viszonyok érdekében folytatódik, a hatóság nem hagy kiskaput a versenykorlátozó magatartásnak - jelentette ki Rigó Csaba Balázs.

Váczi Nóra, a GVH versenytanácsának tagja a bemutatott kartellügy részleteit ismertetve közölte, hogy egy másik ügyben lefoglalt bizonyítékok vezettek az eset nyomára. Az érintettek egyeztették egymással az ajánlatadói magatartásukat, a nyertes személyét, ajánlati áraikat, hogy a piaci részesedéseiket megőrizzék. A versenyhatóság csaknem 100 tendert vizsgált az eset kapcsán, 65-nél be is bizonyosodott a jogsértő jelleg, ezek összértéke csaknem 1,5 milliárd forint.

A jogsértést 8 vállalkozás ismerte el egyezségi eljárás keretében vagy azon kívül. Az érintettek közül ketten összesen 10,5 millió forint értékű jóvátétel megfizetését vállalták. Az ilyen esetekben az együttműködést a GVH figyelembe veheti a bírság összegének megállapításakor, és az érintettek mentesülhetnek a közbeszerzések alóli kizárásból is. A versenyhatóság végül a 17 cégre összesen 284,8 millió forint bírságot szabott ki - mondta Váczi Nóra