OGY - Támogatta a művelődési bizottság a médiatanács elnök- és tagjelöltjeit

Fontos - 2026-09-21

Támogatta Polyák Gábor médiajogász médiatanács-elnökké választását az Országgyűlés művelődési bizottsága hétfői budapesti ülésén. A kormánypárti és ellenzéki frakciók által tagnak javasolt hat szakember szintén megkapta a testület támogatását. Szentkirályi Alexandra, a bizottság fideszes elnöke közölte: az Országgyűlés szeptember 22-én szavaz a jelöltekről.

A bizottság meghallgatta Polyák Gábort, majd 7 igen szavazattal, három nem és egy tartózkodás mellett támogatta.

A testület a Tisza Párt által tagnak jelölt Bencsik Márta jogászt, újságírót, Bodrogi Bea Judit médiajogászt, emberi jogi ügyvédet, Nagy Krisztina jogászt, médiapedagógust, a KDNP-jelölt Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakembert, a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjét, Tóth Máté energiajogászt egyhangú szavazással támogatta, a Fidesz által jelölt Szabó László kommunikációs szakember, producer jelölésére kilencen igennel szavaztak, ketten tartózkodtak.

A döntés előtti meghallgatáson Polyák Gábor arról beszélt, hogy jövőképe a médiabéke. Az ország a rendszerváltás után megérdemli, hogy a nyilvánosságban a különböző vélemények azonos eséllyel jelenjenek meg, a választópolgár pedig mérlegelhesse az elhangzottakat - közölte.

Azt mondta, korszakhatáron áll a magyar médiaszabályozás és -igazgatás, kiváló szakemberek motiváltan állnak ahhoz, hogy a magyar kultúra, a magyar tartalomgyártók érdekében, együttműködve tudjanak jót tenni.

Kérdésekre válaszolva elmondta, elnökként azt vállalja, hogy a médiahatóság függetlensége az összes sajtószabadsági rangsorban a régióban a legjobb lesz. Másik vállalása, hogy több Magyarországon letelepedett szolgáltató legyen, a legtöbb televíziót ugyanis hosszú ideje külföldről, Romániából, Csehországból, Luxemburgból működtetik, így a magyar szabályozás és adópolitika rájuk semmilyen hatást nem gyakorol. Magyarország képes arra, hogy vonzóvá váljon a médiaszolgáltatók számára

- hangoztatta.

A prioritások között megemlítette, hogy létre kel hozni a valódi médiatulajdonosok nyilvántartását, mert jelenleg sok esetben nem lehet tudni, hogy ki áll egy-egy médium mögött. A fúziókat a médiahatóságnak utólag is ellenőriznie kell, ezt szerinte bizonyos szereplők szándékosan megkerülték. Fontosnak nevezte a helyi médiumok számára a sajtóalap mielőbbi elindítását.

Szentkirályi Alexandra felvetette, hogy a jelölt 2022-ben részt vett az Egységben Magyarországért pártszövetség programjának kidolgozásában, és azt kérdezte, hol húzza meg a határt a szakértői és a pártpolitikai szerepvállalás között.

Polyák Gábor elmondta, 2022-ben az ellenzéki összefogás szakpolitikai tanácsadója volt, mert mindent meg kellett tennie, hogy Magyarország visszatérjen a demokrácia útjára.

"Ha Magyarország újra olyan helyzetbe kerülne, amilyenben a 16 évben az önök kormánya miatt volt, újra aktivista lennék, és újra felvenném a harcot a nyilvánosság védelmében"

- mondta.

A meghallgatáson Tóth Máté úgy vélekedett, a sajtó- és szólásszabadság azon célja, hogy az állampolgárokat segítse a közügyek megvitatásában és az azokról való döntésben, jelenleg nem valósul meg.

Ezért a médiatanács tagjaként a fogyasztói jogok érvényesülésére, a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának biztosítására, valamint a sérülékeny célcsoportok védelmére koncentrálna. Energiajogászként azzal indokolta jelölésének jogosultságát, hogy az energetika és a média-hírközlés "egy nagy halmazba tartozik".

Közölte: a testület tagjainak kívül kell hagyniuk a politikai, ideológiai meggyőződésüket, és a kooperatív, szakmai együttműködésre kell majd koncentrálniuk.

Szabó László a médiatanács tagjaként azt várná el a hírközlési és a médiapiac szereplőitől, hogy mindig törekedjenek az igazságra, védjék a vélemény szabadságát, a kiszolgáltatottakat - gyerekeket, időseket, kisebbségeket, szociális hátrányban lévőket -, a tisztességes versenyt és a nyilvánosságot. Kiemelt figyelmet fordítana a mesterséges intelligenciára és a közösségi médiára, valamint a média és hírközlési piac üzleti és gazdasági vonatkozásaira.

Kérdésre elmondta, hogy szerinte a médiatanács lehetne proaktív bizonyos kérdésekben, valamint úgy vélekedett, hogy ki kellene tágítani a testület cselekvési körét. Szólt arról is, hogy a korlátokkal élő emberekre nem úgy kell tekinteni mint "a társadalom vesztes oldalára" került emberekre, hanem arra kellene koncentrálni, hogyan tudják ők a nemzetet szolgálni azzal, amijük van.

Pindroch Ferenc televíziós, rádiós és kommunikációs szakember, egyetemi oktató a médiatanács tagjaként elsősorban a fiatalok védelmére koncentrálna a digitális platformokon, továbbá a sajtó és az újságírói hitelesség helyreállításán dolgozna, és fontosnak tartaná a helyi médiumok támogatási struktúrájának korszerűsítését.

Munkája során a kiszámíthatóságot és a piaci realitásokhoz való igazodást képviseli majd – ígérte.

Újabb kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a regionális szint nagyon hiányzik a magyar sajtóból, az országos szint pedig nagyon Budapest-centrikus, és ezen szerinte változtatni kellene. Azt is mondta, hogy elmúlt 10 évben egyre alacsonyabb a lett az újságírás színvonala, a BBC-féle alapelveket elfelejtették, ezért óriási szükség lenne egy "szakmai zsinórmértékre a minőség terén".

Bencsik Márta, aki korábban az ORTT, majd az Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) munkatársa is volt, azt hangoztatta, hogy a demokratikus jogállam működésének elengedhetetlen feltétele a szabad, sokszínű és független tájékoztatás, és a közérdekű információkhoz való akadálytalan és egyenlő hozzáférés.

A jelölt elmondta, fontosnak tartja a tanács működésének átláthatóságát, ennek érdekében pedig a testület döntéseit teljesen megismerhetővé tenné, a határozatokat pedig részletes indoklással együtt hozná nyilvánosságra.

Kiemelt figyelmet fordítana annak ellenőrzésére, hogy a közmédia a közszolgálati feladatokat ellátja-e, a tájékoztatás kiegyensúlyozottsága érvényesül-e, és politikai megkülönböztetés nélkül hozzájutnak-e az állampolgárok azokhoz az információkhoz, amelyek segíti őket a véleményalkotásban. Hangsúlyozta: ez nem jelent beavatkozást a szerkesztésbe.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy szerinte a médiatanács feladata a médiaszabadságot veszélyeztető, sértő beavatkozási kísérletek elleni fellépés, valamint az együttműködés a piaci szereplőkkel annak érdekében, hogy vissza lehessen nyerni a piac és a közvélemény bizalmát.

Bodrogi Bea Judit bemutatkozásában kiemelte, médiajogászként megtapasztalta, hogy a sajtó- és szólásszabadság nem korlátlan, valamint azt is, milyen következményekkel jár a rossz jogi szabályozás.

Szerinte az átfogó médiareform során együtt kell működni a nyilvánossággal, a szakmai szervezetekkel, a médiaoktatókkal és -kutatókkal is, a sajtóalap támogatásainak kiosztása során pedig fontosnak tartja az objektív feltételek meghatározását és az átlátható döntéshozatalt.

További kérdésre reagálva aláhúzta, a médiareform során szerinte azonnali jogszabályalkotást igényelne az állami reklámköltések szabályozása.

Közölte azt is, hogy korábbi megbízói között volt a Telex és a Direkt36, a jelölésekor azonban azonnal megszüntették az együttműködést. Arra a felvetésre, hogy a médiatanács tagjaként hogyan viszonyulna összeférhetetlenségi kérdésekhez, kifejtette, ezzel kapcsolatban közösen kellene a testületnek kialakítania belső eljárási rendet.

A médiumok kiegyensúlyozottságára vonatkozó felvetésre megjegyezte, át kell tekinteni a kiegyensúlyozottsági eljárásokat, megtartva a médiatanács jó mércéit, ugyanakkor fontosnak tartaná változások elindítását a tartalomszabályozás terén.

Nagy Krisztina pályafutásáról elmondta, a médiajog mellett gyermekvédelemmel és a médiaműveltség szabályozásával is foglalkozott. Ismertette: az elmúlt húsz évben több olyan óvodai és iskolaprogram fejlesztésében, megvalósításában vett részt, amely a gyerekek egészséges médiahasználati szokásaival, a közösségi média, a videójátékok kockázataival foglalkoznak. Hozzátette, ezeknek a programoknak a tapasztalataival tudja támogatni a hatóság digitális gyermekvédelmi feladatait.