Tovább csökkent az európai uniós csatlakozás támogatottsága Szerbiában

Fontos - 2020-01-21

A szerb lakosságnak már csupán a 35 százaléka támogatja az ország európai uniós csatlakozását, míg ez az arány három éve még 47 százalékos, hat évvel ezelőtt pedig 51 százalékos volt - derült ki a Faktor Plus közvélemény-kutató ügynökség felméréséből, amelyet kedden ismertetett a Danas című szerb napilap.

A 2019 decemberében készült felmérésből az is kiderült, hogy a lakosság 38 százaléka kifejezetten ellenzi Szerbia EU-csatlakozását. Nőtt viszont a bizonytalan válaszadók száma: ezúttal a megkérdezettek 27 százaléka mondta, hogy nem tudja eldönteni, támogassa-e az ország uniós törekvéseit. A korábbi években ez az arány 15-20 százalékos volt.

A felmérésből az is kiderült, hogy a megkérdezettek 59 százaléka szerint az uniós csatlakozás egyben Koszovó elvesztését is jelenti, míg 38 százalékuk szerint elvész Szerbia függetlensége.

Az elmúlt évtizedekben ebben rohamos csökkenés tapasztalható - közölte a Blic című napilappal Vladimir Pejic, a Faktor Plus igazgatója. Mint mondta, az EU támogatottsága 2000 és 2005 között volt a legmagasabb, amikor a lakosok többsége úgy vélte, az uniós csatlakozás növelné az életszínvonalat, és segítene a korrupció, valamint a szervezett bűnözés visszaszorításában.

Az EU iránti bizalom először 2006-ban csökkent, akkor, amikor Montenegró különvált Szerbiától - emlékeztetett Vladimir Pejic. Másodszor akkor csappant meg a csatlakozási kedv, amikor 2008-ban Koszovó kikiáltotta a függetlenségét, és az Európai Unió országai ezt elfogadták.

A legtöbben mégis 2009 végén vélekedtek pozitívan az uniós csatlakozásról. Akkor törölték el a Szerbiával szembeni uniós vízumkényszert, így a lakosság 73 százaléka támogatta, míg csupán 12 százaléka ellenezte az EU-tagságot.

Szerbia 2012-ben vált az Európai Unió tagjelölt országává, a csatlakozási tárgyalások 2014-ben kezdődtek meg. A 35 csatlakozási fejezetből eddig 18-at nyitottak meg, és kettőt ideiglenesen le is zártak. Az Európai Bizottság becslése szerint a nyugat-balkáni ország leghamarabb 2025-ben válhat az Európai Unió teljes jogú tagjává, ám elemzők szerint ez túl optimista kilátás, a tárgyalási fejezetek megnyitásának eddigi üteme alapján ugyanis ennél későbbi csatlakozási időpont prognosztizálható.

A közvélemény-kutatásban részt vevők egyharmada szerint nem valószínű, hogy Szerbia 2030 előtt az EU teljes jogú tagjává válna, szintén egyharmaduk vélekedik úgy, hogy az ország soha nem csatlakozik az unióhoz.