A vártnál jobban nőtt a Richter árbevétele és nyeresége az első negyedévben

Gazdaság - 2019-05-10

A Richter Gedeon Nyrt. 121,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén az első negyedévben, ami 6,7 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken.

Az adózott nyereség 52,0 százalékkal 21,6 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,5 százalékkal 120,2 milliárd forintra emelkedhetett 2019 első negyedévében, az adózott nyereség pedig 26,6 százalékkal 18,4 milliárd forintra.

A jelentés szerint a csoport árbevételének emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése, ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens forgalomnövekedésből adódott. A negyedév forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, az Esmya árbevételének 62,5 százalékos, 3,1 milliárd forintos visszaesése az előző évhez képest - írták.