KSH: 5,3 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye az első negyedévben

Gazdaság - 2019-05-15

Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 5,3 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 5,2 százalékkal nőtt a tavalyi azonos időszakhoz képest - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán Budapesten.

A GDP az előző negyedévhez viszonyítva 1,5 százalékkal bővült a kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. A növekedéshez az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben - közölte a KSH.

A bruttó hazai termék (GDP) változása Magyarországon, 2006-2019. I. negyedév

Az első negyedéves bruttó hazai termék növekedése az ideinél 2000 első negyedévében volt utoljára magasabb, 5,6 százalék.

Tavaly az év első három hónapjában a bővülés a nyers adatok szerint 4,6 százalék, 2017-ben 4,5 százalék volt. A kiigazított adatok alapján az első negyedéves GDP 2018-ban 4,9 százalékkal, 2017-ben 4,1 százalékkal nőtt. A bruttó hazai termék idei első negyedévének második becslését május 31-én közli a KSH.