Lakásépítés:-41 % az első félévben

Gazdaság - 2010-08-08

Tovább tart lefelé a magyarországi lakáspiac, az idei első fél évben 41 százalékkal kevesebb építési engedélyt kértek ilyen célra, mint tavaly ilyenkor, s az újonnan épült lakásba költözők száma is erősen megfogyatkozott.

Az évek óta tartó lejtmenet következtében teljesen kivérzett az ágazat, így nem csoda, hogy a szakmai vélemények szerint éppen elérkezett az ideje annak, hogy a kormány határozott lépéseket tegyen a lakásépítések élénkítésére.

 

A hazai piac szereplői ezért is üdvözlik az új otthonteremtési elképzeléseket, egyben úgy látják, hogy állami szerepvállalás nélkül egyáltalán nem lehet talpra állítani az ágazatot.

 

 

 

Mindazonáltal arra is figyelmeztetnek: a beruházások finanszírozásába a lehető legszélesebb körből kell bevonni a szükséges forrásokat. Az évi minimum negyvenezer lakás megépítését egyáltalán nem tartják irreális javaslatnak, a hazai lakásállomány méretét és színvonalát figyelembe véve ugyanis legalább ennyi új otthonra van szükség évente Magyarországon ahhoz, hogy a lakásvagyon értéke ne csökkenjen.