Akkumulátorgyár ügy- Önálló vizsgálóbizottságot javasol a Civil Fórum Egyesület

Helyi - 2023-02-06

A kínai akkumulátorgyár környezeti hatásait bemutató adatok közlésével, már több személy is elvesztette hitelességét, de az utóbbi, a vízfelhasználás mennyiségével kapcsolatos „téves” adatközlés, már egyes szervezetekkel szemben is bizalmatlanságot ébresztett.

Korábban a „Biztonsági Jelentést” is javítani kellett, mivel már abban is magasabb vízfogyasztás volt megjelölve, amelynek magyarázata során szintén adatközlési hibára hivatkoztak. Egyesületünk változatlanul szeretné, ha a debreceniek pontos képet kapnának a kínai gyár tevékenységéről, ugyanakkor megengedhetetlennek tartjuk, hogy egy ilyen kiemelkedően fontos ügyben sorozatos hibák és tévedések derülnek ki.

A rögtönzött magyarázat még inkább kérdésessé teszi a háttérben működő szakmai szervezetek pártatlanságát, kompetenciáját. Közös kincsünk, a Város vizeinek felhasználása oly mértékben került az érvelések középpontjába, hogy az igazság kiderítése és a felhasználandó mennyiség pontosmegismerése közös érdek.

Figyelemmel arra, hogy ez már az Önkormányzatot és cégeit is érinti, ezért szükségesnek tartjuk önálló vizsgálóbizottság létrehozását, amely meghallgathatja a Debreceni Vízmű Zrt., a tervező cég, a DIF Kft. és a Hivatal álláspontját azadatszolgáltatásról.

Bízunk abban, hogy valamennyi képviselőtársunk, pártállástól függetlenül támogatni fogja ezt a javaslatot!

Debrecen, 2023. február 06.

Civil Fórum Egyesület