Az MSZP debreceni városi szervezetének közleménye

Helyi - 2006-08-02

Kerékpárbarát civilek kezdeményezésére kedden frissülni kezdett Kósa Lajos polgármester úr emlékezete. 2002-ben a 48 pontos választási programjukban ezt írták: „Megteremtjük a biztonságos kerékpáros közlekedés feltételeit. Programot dolgozunk ki a kerékpárút-hálózat továbbépítésére, a megépített kerékpárutak összekapcsolására. Lopásbiztos kerékpártárolókat építünk. A rendőrséggel együttműködve bevezetjük a kerékpárazonosító rendszert.”

Ezekből az ígéretekből az elmúlt négy évben gyakorlatilag semmi sem teljesült, még a tervek sem készültek el, nem hogy összekötött kerékpárút-hálózat. Kósa Lajos most újból megígér mindent. Négyévenként kezdik elölről az ígérgetéseket, ahelyett, hogy egyszer cselekednének és végre lehetne a városban biztonságosan kerékpározni. Ehhez kedden a rendőrségnek le kellett zárnia az Ipari Parkhoz vezető fél úttestet. Ez amolyan Kósa-féle megoldás, ami Európában nem működik. Természetesen Debrecenben sem.

 Debrecen, 2006. augusztus 02.