BMW-alelnök: a vártnál sokkal erősebb a kereslet a Debrecenben gyártott iX3 modell iránt

Helyi - 2026-05-19

Mintegy 50 ezer megrendelés érkezett eddig a BMW Group debreceni gyárában készülő iX3 modellre, és a kereslet várhatóan 2026 után is erős marad - mondta Glenn Schmidt, a BMW Group globális fenntarthatóságért felelős alelnöke egy budapesti sajtóbeszélgetésen kedden.

Elmondása szerint a modell a vártnál sokkal jobban teljesít, ezért a második műszakot már februárban, az eredetileg tervezettnél korábban elindították a debreceni üzemben, ami a foglalkoztatásra is kedvező hatással lesz, de részleteket nem árult el.

Kiemelte: a debreceni gyár sikere a közép- és kelet-európai régióban is pozitív hatást gyakorolhat a beruházásokra és a beszállítói hálózat fejlődésére. A magyarországi gyártás bizonyítja, hogy Európában is lehet nemzetközileg versenyképes elektromos járművet előállítani - fogalmazott.

Emlékeztetett:

a Debrecenben gyártott BMW iX3 (a Neue Klasse modellcsalád első tagja) több rangos autóipari díjat is elnyert, így az Év Magyar Autója 2026 díjat, valamint a globális Világ Év Autója és a Világ Év Elektromos Autója elismerést.

A társaság az európai piacok közelsége, a kiépült beszállítói háttér, valamint a rendelkezésre álló, magasan képzett munkaerő miatt döntött Debrecen mellett - erősítette meg az alelnök, hozzátéve: a beruházási döntésben a magyar autóipar több évtizedes gyártási tapasztalata is fontos szerepet játszott.

Hangsúlyozta, hogy a BMW-csoport nem támogatja a kínai versenytársakkal szembeni vámok vagy egyéb kereskedelmi korlátozások alkalmazását, ugyanakkor fontosnak tartja a kiegyensúlyozott versenyfeltételek megteremtését. A kínai piacot rendkívül erős verseny és innováció jellemzi, ami véleménye szerint hozzájárul a technológiai fejlődéshez és a globális versenyképesség fenntartásához.

Glenn Schmidt kiemelte:

a technológiai semlegesség továbbra is alapvető jelentőségű a BWM számára. A vállalat célja, hogy valamennyi ügyféligényt lefedjen, ezért a benzin- és dízelüzemű, plug-in hibrid, elektromos és hidrogén meghajtású modellek egyaránt szerepelnek kínálatában.

Ez a technológiai nyitottság és a rugalmasság stabilitást és folytonosságot biztosít a vállalat számára a változékony piaci és szabályozási környezetben, figyelembe véve a fogyasztói igények és az egyes piacok eltérő szabályozásának különbségeit is - mutatott rá.

Az autóiparban hosszú távon kiszámítható stratégiai irányokra van szükség - húzta alá az európai szabályozási környezet változásaira utalva.

A BMW stratégiájának egyik alapelve, hogy a főbb piacokat lehetőség szerint helyi gyártással szolgálják ki, miközben az iparágat alapvetően globális működés jellemzi - fejtette ki. A Kínában értékesített járműveik több mint 85 százalékát helyben gyártják. Az Egyesült Államokban harminc éve hozták létre a dél-karolinai üzemet, amely ma a vállalat legnagyobb gyára, és az amerikai piacon értékesített autók mintegy felét állítja elő.

Az MTI kérdésére az autóiparban várható konszolidációs folyamatokról szólva elmondta: az iparág sajátossága, hogy egy adott régió vezető autógyártója hosszabb távon jellemzően egy helyi gyártó.

Példaként említette, hogy az Egyesült Államokban a Ford és a General Motors tölti be ezt a szerepet. Kínában viszont, ahol erős konszolidáció várható a közeljövőben, szintén egy kínai gyártónak lehet majd a legnagyobb piaci részesedése, és Európában is helyi gyártó maradhat az élen.

A sajtóbeszélgetést megelőző, a Transport Research Arena 2026 konferencia keretében tartott előadásában Glenn Schmidt kiemelte: a fenntarthatóság és a versenyképesség egymást erősítő tényezők.

Hangsúlyozta, hogy a BMW Group továbbra is elkötelezett amellett, hogy legkésőbb 2050-re elérje a nettó zéró kibocsátást teljes értékláncában, összhangban a Párizsi Megállapodás célkitűzéseivel. Hozzátette: a világos és átfogó fenntarthatósági célok hosszú távon versenyelőnyt jelenthetnek a vállalatok számára.

Ismertetése szerint egy jármű értékének mintegy 70 százaléka a beszállítóktól származik. A BMW világszerte mintegy 2700 első körös beszállítóval működik együtt, miközben több tízezer második és harmadik körös partner kapcsolódik az ellátási lánchoz. A vállalat ösztönzi partnereit a körforgásos megoldások és a megújuló energiaforrások alkalmazására - mondta.

A körforgásos gazdaságra épülő működés jelenti az egyetlen hosszú távon fenntartható irányt Európa számára, és a kontinens versenyképességének megőrzéséhez elengedhetetlen ennek erősítése - vélekedett.

Az előadást követő panelbeszélgetésen elmondta: Kínában úgy nőtt 50 százalék fölé a plug-in hibrid és tisztán elektromos járművek értékesítési aránya, hogy az ország nem tűzte ki célul a teljes elektrifikációt, és nem tiltotta be a belső égésű motorokat. Ehelyett célzott iparpolitikával, valamint a helyi gyártók és beszállítók támogatásával építette fel autóiparát.

Ezzel szemben Európában jelenleg alig minden ötödik új jármű elektromos meghajtású, eközben szigorú szabályokat hoztak a teljes elektrifikáció eléréséhez - hívta fel a figyelmet.