Csonkolásos műtét előtt a beteg: a Kenézy kórház.

Helyi - 2006-08-24

A létszámcsökkentéssel elküldött dolgozókat más intézményeiben nem foglalkoztatja a megyei önkormányzat. A kórházi gyógyszertárak nyereséget termelnek, ezért nem adják el a patikákat, de a konyha szabad kapacitásainak kihasználása előtt szabad az út. Részletek a Hajdú-Bihar megyei Önkormányzat augusztus 25-i ülésének egyik napirendi pontjából.

A Kenézy Gyula Kórház-Rendelőintézetben 6 álláshely megszüntetésével együtt 83 fős létszámcsökkentés valósul meg. A megyei önkormányzati intézmények nyilatkozatai szerint  a létszámleépítéssel érintett dolgozók továbbfoglalkoztatásra nincs lehetőség.

 

A kórház vezetői ismételten megvizsgálták az intézeti és vényforgalmú gyógyszertárak 2005. évi bevételeit, kiadásait illetve a gyógyszer zárókészletek alakulását. A vényforgalmú gyógyszertár 68,9 millió forintos nyereséget ért el, az intézeti gyógyszertár működtetése 37,3 milliós veszteséget jelentett a kórház gazdálkodásában, így összességében  a gyógyszertárak működtetése mintegy 30 milliós nyereséget jelentett.

 

A gazdasági elemzés kiterjedt a kórház számára a gyógyszerforgalmazók által kedvezményes áron vagy térítésmentesen átadott - úgynevezett rabatt - gyógyszermennyiség és a gyógyszerellátáshoz kapcsolódó egyéb bevételi források vizsgálatára is. Az intézeti gyógyszertár 2005-ben 95,2 millió forint értékű nagykereskedelmi rabattot és 140 millió forint értékű orvoslátogatói ajándékgyógyszert kapott. A vényforgalmú gyógyszertár esetében a forgalom árrése 37 millió forint, a nagykereskedők visszatérítése 15 millió forint volt.  

 

A patika mérlege: a 30 milliós működési nyereségen túl további 287 millió forintos rabatt-nyereség is keletkezett, azaz a gyógyszertárak éves szinten 317 millióval gazdagítják a kórház kasszáját. Ezért a kórház főigazgatója kezdeményezte az intézeti gyógyszerellátással és a gyógyszertárak működtetésével kapcsolatos korábbi szakmai javaslat módosítását. Az eredeti javaslatnak megfelelő vállalkozási formában történő működtetés esetén a gyógyszerkészlet értékesítéséből, a folyamatos bérleti díjból, működési költségmegtakarításból és a kedvezményes gyógyszerbeszerzésből származó kórházi bevétel kevesebb lenne, mint 317 millió forint.

 

Ha a gyógyszertárak a kórház működtetésében maradnak, akkor ez a későbbiek során is nyereséget jelent a kórház számára, azonban rövid távon készletértékesítést, bér- és működési költség megtakarítást nem tud elérni az intézmény. A vényforgalmú gyógyszertár vállalkozási formában történő működtetésének lehetőségét - tekintettel a jelenlegi nyereséges működésre - a kórház főigazgatója a 2007. január 1. után várható patika liberalizáció megvalósulása után kívánja ismételten felülvizsgálni.

 

Átmeneti megoldásként a főigazgató a gyógyszerbeszerzés konszignációs raktáron keresztül történő beszerzését javasolja. Azt a formát, amelynél egy vagy több gyógyszerforgalmazó cég árukészletet helyez el a kórház által elkülönített tárolóterületen. A konszignációs raktár létrehozása biztonságos és tervezhető gyógyszerellátást eredményez. Ez a működési forma lehetővé teszi a rabatt gyógyszerkészletek megmaradását és várhatóan az épület felújítást és az informatikai rendszer korszerűsítését magába foglaló beruházás költségei sem terhelik a kórház költségvetését. További bevételi lehetőséget jelenthet az intézménynek az, hogy a győztes pályázó(k) számára előírható a jelenlegi raktárkészlet megvétele is.

 

A konszignációs raktár nyújtotta előnyök a következők:

            - tervezhető gyógyszergazdálkodás,

            - a szükséges gyógyszermennyiség kivétele után kerül számlázásra az ellenérték,

            - nincs tartósan lekötött pénzeszköz gyógyszerkészletben,

            - a gyógyszerkészletek áttekinthetősége,

            - a gyógyszerfelhasználás rövid időszakokra tervezhető, ütemezhető,

           - az esetleges hiánygyógyszerek tekintetében nagyobb ellátási biztonság megteremtése.

 

A megyei közgyűlés elnöke az előterjesztésében arra kéri a közgyűlést, hogy értsen egyet a kórházi és vényforgalmú gyógyszertárak kórház általi működtetésével és azzal, hogy a kórházi gyógyszerbeszerzés olyan árubeszerzés formájában valósuljon meg, ahol a nyertes ajánlattevő konszignációs raktárkészlet kihelyezésével oldja meg a folyamatos és biztonságos gyógyszerellátást.

 

Élelmezés: nagy konyha, rossz kihasználással

 

A kórház főzőkonyhájának szabad kapacitása a 2006. I. félévi adatok alapján hétköznap 900 adag, hétvégén a betegforgalomtól függően 900-1200 adag. A helyzet javítása érdekében árkalkulációt készíttetett a megyei önkormányzat fenntartásában működő debreceni székhelyű intézmények részére.

 

A jelenlegi élelmiszer beszerzési költségeket és a rezsiköltségeket figyelembe véve, a kórház étkeztetésre nyújtott ajánlatának elfogadása az intézményeknek illetve a fenntartónak éves szinten mintegy 39-42 millió forint működési többletkiadást eredményezne. A közgyűlési előterjesztés elfogadása esetén a főigazgató elkezdheti az élelmezési tevékenység szabad kapacitásainak értékesítését.

/folytatjuk/

H.I.