Debrecen közgyűlése elfogadta a város idei költségvetését

Helyi - 2026-02-26

A debreceni közgyűlés 304,3 milliárd forint mérlegfőösszeggel csütörtökön elfogadta a város idei költségvetését.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a több mint háromórás vitát megelőző előterjesztésében a biztonság, a fejlődés és a jólét költségvetésének nevezte az idei büdzsét, amely minden tekintetben az embereket szolgálja.

A városvezető kitért arra, hogy az elmúlt tíz évben megtízszereződött az ipari területek nagysága a városban, az iparűzési adó bevétele pedig 2014 és 2025 között megnégyszereződött "még akkor is, ha a szolidaritási hozzájárulás csökkentette a bevételeket".

Utóbbi kapcsán alakult ki a legnagyobb vita a testületben, Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum frakcióvezetője egyenesen úgy fogalmazott, hogy "az állam gyámsága alá került a költségvetés".

Papp László erre azt mondta: 2010 előtt, a szocialista vezetés alatt volt gyámság alatt a költségvetés, amikor a feladatok mellé forrásokat nem biztosított a kormány, így a debreceni önkormányzat például 30 milliárd forintnyi hitelt halmozott fel, amit az Orbán-kormány konszolidált.

A kormánypárti polgármester ugyanakkor a szolidaritási hozzájárulást "az önkormányzatokat sújtó, rossz megoldásnak nevezte", nyomatékosítva, hogy "ez a rendszer így nem fenntartható". A polgármester jelezte: ebben "komoly áttörést" vár a kormánytól.

Beszélt arról is, hogy a tavalyi 46,1 milliárd forint helyi adóbevétel után erre az évre 48,3 milliárd bevételt terveznek. Városüzemeltetésre 8,9 milliárd forintot, zöldterületi kiadásokra 5,9 milliárd forintot, a kertségi fejlesztésekre 6 milliárd forintot, közlekedésfejlesztésre több mint 9 milliárd forintot fordítanak. Az önkormányzati büdzsé beruházási főösszege 147,8 milliárd, a működési kiadási főösszeg 135,9 milliárd forint - ismertette Papp László.

A polgármester bejelentette:

hitelfelvételt az idén sem terveznek, de - az országban egyedülálló módon - folytatják a panelfelújítási programot, amire félmilliárd forintot különítettek el. Az épített örökség felújítási programra a tavalyinál 20 millióval többet, 220 millió forintot fordítanak, és 200 millió forintot biztosítanak a Főnix bérlakásprogram folytatására - közölte Papp László, kiemelve, hogy "perspektivikus évnek néznek elébe".

A képviselők huszonhárom igen, hét nem és két tartózkodás mellett hagyták jóvá Debrecen város idei költségvetési rendeletét.