Debrecenben ismét a Fidesz-KDNP nyerte az önkormányzati választást

Helyi - 2024-06-10

Debrecenben a 2024. június 9-i önkormányzati választás eredményeképpen Papp László eddigi polgármester vezetheti tovább a várost, s minden egyéni önkormányzati képviselői helyet is a Fidesz-KDNP jelöltjei nyertek meg.

Papp László a választás éjszakáján az eredmények ismeretében beszédében a következőket mondta el:

Kedves barátaim! Kedves debreceniek! Kedves nem debreceniek, itt és az éter hullámhosszain. Jó estét kívánok! Szerintem ennél jobbat nem is kívánhatnánk. Ez a ma este rendkívül különleges számomra, hiszen hetedik alkalommal mérettem meg.

Véget ért a kampány, lezajlott a választás. Egy olyan önkormányzati választás, amely miatt az elmúlt egy évben - nyugodtan mondhatom - rajtunk volt az országnak és a világnak is a tekintete. 1998-tól számítva, ahogy említettem, ez a hetedik, amióta polgármester vagyok, azóta pedig a harmadik önkormányzati választás.
Mind a 23 választókörzetben nyert a FIDESZ jelöltje

Az elmúlt egy esztendőben nagyon sokszor kérdezték meg tőlem, hogy mi lesz 2024-ben Debrecenben? Nem lehet elégszer elmondani, mert jó érzés elmondani, hogy 2014 és 2019 után 2024-ben is teljes győzelmet arattunk a városban. A Fidesz-KDNP pártszövetség jelöltjei mind a 23 választókörzetben megőrizték és újra megszerezték a debreceniek bizalmát. Gratulálok minden képviselőtársamnak!


És ami számomra igazán különleges, hogy néhány nagyon nehéz év után, egy ilyen választási kampány után közel ötezer szavazattal többet kaptam, mint 2019-ben. Közel 40 ezer szavazattal megkaptam a bizalmat a debreceniektől arra, hogy a következő öt évben is vezethessem a Debrecen nevű nagy anyahajót.

Hogyha nézzük 2014-et, 2019-et és 2024-et, akkor Fidesz-KDNP pártszövetség kontra ellenzék 3-0, összesítésben 5-0, ’98-tól számítva pedig 7-0. Úgyhogy lehet, hogy ilyenkor már le is léptetik az ellenfelet, bár nincs kétségem afelől, hogy elég küzdelmes éveknek nézünk elébe. Most teljes meggyőződéssel vallom azt, hogy Debrecen szempontjából a lehető legjobb eredmény született. De mielőtt bármit is mondanék, szeretném megköszönni a debrecenieknek, hogy 2024 önkormányzati választásán, együtt az európai parlamenti választással, kimagasló részvételi arány mellett vettek részt.

Fontosnak tartom ezt kiemelni, hiszen ez bizonyítja azt, hogy mennyire fontos számunkra Debrecen, mennyire a szívünkön viseljük a város sorsát, és hogy egyszerűen szenvedélyünk ez a város.

Büszke vagyok arra, hogy egy olyan városban élhetek, amelynek polgárai rendkívüli felelősséget éreznek a város jövője iránt és a mai magas részvételi arány azt jelenti, hogy nagyon erős felhatalmazással, nagyon erős legitimációval folytathatjuk a közös munkát. Köszönöm szépen, Debrecen!

Köszönöm tehát Debrecen polgárainak, hogy immáron több mint 25 éve töretlen a bizalom, és dolgozhatunk együtt a város fejlődésén. Köszönöm a támogatást, köszönöm a kritikát, köszönöm az ötleteket, a javaslatokat, amelyek Debrecen fejlődését és a város sikerét szolgálják! És köszönöm nektek, akik most itt vagytok velünk, hiszen az elmúlt hónapokban vállt vállhoz vetve róttuk az utcákat, találkoztunk és beszélgettünk a debreceniekkel, végeztük mindazt, amit egy sikeres kampányhoz kell végezni. Nincs még egy olyan város, ahol a mi politikai közösségünket - és a város sikerét természetesen - közel ezer segítő, közel ezer aktivista támogatná. Ennyi ember dolgozott azért, hogy ma este ünnepelhessünk, és főként azért, hogy Debrecenben megőrizzük a fejlődést, a stabilitást és a biztonságot. Itt egy világbajnok csapat van, én pedig a legszerencsésebb polgármester vagyok, hogy ilyen hátországa van a polgármesternek és dolgozhat veletek együtt a város fejlődéséért.

A mi politikai közösségünknek talán az egyik legnagyobb erénye és ereje az összetartás. Éppen ezért köszönöm az országgyűlési képviselőinknek, Kósa Lajosnak, Pósán Lászlónak és Tasó Lászlónak, valamint köszönöm a Fidesz-KDNP pártszövetség városházi frakciójának azt a munkát, amelyet az elmúlt öt évben rendkívül nehéz körülmények között végeztünk. Ez volt a siker egyik legfontosabb pillére. Én is köszönöm Széles Diána alpolgármester asszonynak, a kampányfőnöknek, hogy valóban igazi tábornokként, helyenként katonai szigorral irányította a kampány folyamatát, de ez is egyik nagyon fontos feltétele volt a mai sikernek. Köszönöm a szeretetet, amelyet az elmúlt években minden nehézség ellenére a város polgáraitól kaptam, és különösen azt a szeretetet, amit a családomtól kaptam.

Nehéz pillanatokból volt bőven az elmúlt években, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy a rendszerváltás utáni évtizedek legnehezebb öt éve van mögöttünk. És bár olyan kihívásokkal kellett szembenézni, amelyekről leginkább a történelemkönyvekben olvashattunk, mégis büszkén mondhatjuk, hogy Debrecen ma sokkal erősebb, mint öt vagy akár tíz évvel ezelőtt. Minden nehézség ellenére tehát Debrecen, és ezáltal polgárai most sikeresebbek és erősebbek, mint bármikor valaha. Ez mit jelent?

Ez jelenti azt, hogy Debrecen az elmúlt nehéz évek során Magyarország második leggazdagabb, második legerősebb városa lett. De itt nem állunk meg, mert mi elsők szeretünk lenni.

Kedves Debreceniek!

Köszönöm a bizalmat, köszönöm a támogatást, köszönöm azt, hogy 2014 és 2019 után 2024-ben is megkaphattam a lehetőséget arra, hogy a következő öt évben szolgálhassam Debrecent.


Köszönöm, hogy a város valamennyi választókörzetében a Fidesz-KDNP jelöltjei kaptak bizalmat és dolgozhatunk együtt Debrecen fejlődésén.

Ígérem, hogy minden erőmmel azon leszek, hogy a város jólétét, fejlődését és biztonságát elő tudjam mozdítani.

Azon fogunk dolgozni, hogy Debrecen egy élhető, barátságos, szerethető város legyen, ahol jó élni és ahová mindig jó visszatérni!

Budapest még megelőz bennünket jónéhány kérdés tekintetében, de célunk az, hogy Debrecen legyen az ország leggazdagabb, legerősebb és legsikeresebb városa. Erre az elmúlt évek eredményei alapján minden esélyünk megvan. Ezért fogunk dolgozni a következő öt évben.

Kedves barátaim, csak akkor van esélyünk tartósan sikeres várospolitikát folytatni, ha városunk polgárai értik és tudják támogatni a döntéseinket. Azt hiszem, nem lennék hiteles, ha nem beszélnék, nem mondanék néhány mondatot, gondolatot az elmúlt egy év legnagyobb érdeklődést kiváltó ügyéről, az akkumulátorgyárakról. A mai győzelem számomra nem azt jelenti, hogy megoldódott a probléma, az akkumulátorügy ki van pipálva, hanem sokkal inkább azt, hogy folytatjuk azt a munkát, amelynek az a célja, hogy Debrecen polgárai jólétben, de ezzel együtt minden szempontból biztonságban éljenek ebben a városban. Nincs kompromisszum, ha biztonságról vagy környezetvédelemről van szó! Ezért fogunk dolgozni a következő években és be fogjuk bizonyítani, hogy a fejlődésnek az általunk választott útja a város érdekét szolgálja, és lehet úgy fejlődni, lehet úgy gyarapodni, hogy annak nincsenek negatív következményei.

Kedves barátaim, az elmúlt 25 év arra biztat bennünket, hogy bátran fogalmazzuk meg az ambícióinkat. Debrecen legyen a nemzet másik fővárosa. Ezt a szerepet nekünk kell betölteni, Debrecennek ismét utat kell mutatnia. De ezt a feladatot csak akkor leszünk képesek elvégezni, ha az élet minden területén a legjobbak, legerősebbek leszünk, legyen szó az erőt adó gazdaságról, a felemelkedést biztosító oktatásról és a nemzet életben maradását, gyarapodását szolgáló kultúráról. Minden fontos téren készen kell állnunk arra, hogy elvégezzük a dolgunkat, emelni ezt a térségét az országnak, általában véve az országot, segíteni a nemzetet abban, hogy sikerrel vívja meg a harcot a XXI. század kihívásaival. Debrecen készen áll megítélésem szerint a nagy feladatra, és ezt a mai döntésével a város egyértelművé tette. Ahogy azt is, hogy nekünk, akiket a város vezetésével bíztak meg, folytatnunk kell azt a politikát, amely számunkra a békét, a biztonságot és a jövőt garantálja. Tegyük naggyá újra Debrecent! Úgy szeretném vezetni a városunkat a következő öt évben, hogy azok, akik ma nem támogattak bennünket, azok is úgy érezzék, hogy értük is dolgozunk, őket is képviseljük.

Lehet, hogy sok kérdésben nem értünk egyet, de majd sok-sok év múlva, ha visszatekintünk ezekre az évekre, akkor mégiscsak azt tudjuk mondani együtt, hogy megérte. Csodálatos nap a mai, hiszen egy fontos feladatra mondott az egész város együtt egy nagy igent.

Kapaszkodjunk hát össze és folytassuk ezt a nemes és embert próbáló munkát! Építsük együtt tovább Debrecent, tegyük hazánk legsikeresebb városává, mert együtt vagyunk Debrecen!