Díjazottak a Magyar Kultúra Napján Debrecenben

Helyi - 2019-01-22

Debrecen önkormányzata idén is programsorozattal ünnepli a Magyar Kultúra Napját. A 2019. január 22-i városi programsorozat kiemelt eseménye a Déri Múzeum Munkácsy-termében 15.00 órakor kezdődő alkotói ösztöndíjak átadója volt. Az eseményen köszöntőt mondott Papp László Debrecen polgármestere, Pákh Imre magyar származású amerikai műgyűjtő, továbbá Duffek Mihály, a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány elnöke. A beszédek után Papp László polgármester és Duffek Mihály átadták a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait.

Az ünnepség résztvevői.Fotó Miskolczi János

Debrecen város kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült:

Dr. Váradi Judit zongoraművész, egyetemi docens. Dr. Váradi Judit 2000-től a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának és A Jövő Művészetéért Alapítványnak művészeti menedzsere, számos városi zenei program megálmodója. Ő alapította a Nagyerdei Ősz Művészeti Napokat, a nagysikerű és népszerű Konzervatóriumi Esték hangversenysorozatot, a gyerekeknek szóló Hang-Játék-Zene ismeretterjesztő élménykoncerteket, az egyetemistákat célzó „Lélekmelengető” alkalmakat a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárában, valamint a Vasárnapi muzsika sorozatot a Kölcsey Központban. Művészeti menedzsere az Universitas hangversenysorozatnak. 2007-től az Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája és a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar szervezője és művésztanára, 2013-tól pedig művészeti igazgatója. 2012-ben a Bartók Béla Nemzetközi Kórusverseny művészeti és PR tanácsadója. 2014-ben a Szimfonikus Zenekarok és Együttesek Világszövetsége (WASBE) konferenciájának és fesztiváljának a művészeti tanácsadója és szervezője. 2018-ban a Vásáry Tamás 85. születésnapjának tiszteletére rendezett 10 napos nyári hangverseny-sorozat szervezője.

Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint a Debreceni Hajdú Táncegyüttes művészeti vezetői. Tiszai Zsuzsa és Lovas Bálint a Debreceni Hajdú Táncegyüttesben nőttek fel, és itt kezdték néptánc-oktatói munkájukat. 1994-től a közel 400 főt számláló Hajdú Táncegyüttes, illetve az utánpótlást magába foglaló „Hajdútánc” Alapfokú Művészetoktatási Intézmény vezetői és szaktanárai. Vezetésük alatt az együttes a hagyományőrzés és a népművészet mellett a közművelődésben is jelentős eredményeket ért el. Tevékenységükkel folyamatosan segítik a kelet-magyarországi régió néptánc kultúrájának magasabb szintre való emelését. Szakmai gondozói a félévszázados múltra visszatekintő Hajdú-Bihar Megyei Gyermek és Ifjúsági Néptánc Fórumnak, szervezői és házigazdái a Szomszédolás Országos Gyermek és Ifjúsági Néptáncfesztiválnak és az Országos Pásztortánc Versenynek. Munkájukkal olyan értéket teremtettek, amely folyamatosan hatással van a debreceniekre, a táncoktatáson, a fesztiválok szervezésén, vagy különböző kulturális programokon keresztül.

Az alapítvány kuratóriuma 5 pályázónak adományozott alkotói ösztöndíjat:

Dr. Czövek Judit folklórkutató. A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Intézet Néprajzi Kutatóintézetének tudományos munkatársa. Számos kutatási programban vett részt a magyar néphit a népi vallásosság, a vallási ünnepek és a vallásos népköltészet témaköreiben. Munkájáért több kitüntetésben részesült, többek közt a Magyar Tudományos Akadémia és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma díjaiban. Célja, édesapja Czövek Lajos karnagyi, zeneszerzői és népzenegyűjtői munkásságának összegzése, munkáinak kiadásra való előkészítése. Czövek Lajos a Maróthi György Kórus művészeti díjas karnagya, aki kutatásaival és gyűjtői munkájával nagymértékben hozzájárult a magyar zeneelmélet és kóruskultúra fejlődéséhez.

Éles Bulcsú grafikus. Tanulmányait a Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskolában kezdte. Első diplomáját a Nyíregyházi Főiskola rajz-vizuális kommunikáció szakán szerezte, ezután a Magyar Képzőművészeti Egyetem vizuális nevelőtanár szakán folytatta tanulmányait. Első jelentős szakmai elismerését 2007-ben szerezte a Zempléni Nyári Tárlat fődíjának formájában. 2013-tól a Csokonai Vizuális Műhely Galéria, 2016-tól a Lácacsékei Művésztelep művészeti vezetője. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Vízfestők Társaságának és a Magyar Grafikusművészek Szövetségének. A 2014 és 2018 között készített „Kerítés-sorozatának” néhány darabját szeretné akrillal vásznon feldolgozni.

Kiss Árpádné palást- és paszománykészítő. Gimnáziumi évei során ismerkedett meg a szabás-varrás mesterségével. 1988 óta készít palástokat, paszományokat. Munkásságát számos szakmai elismerés övezi, köztük a Népi Iparművész cím, a Magyar Kézművességért Alapítvány Mesterségek Művészete különdíja és az Országos Textiles Konferencia többszörös elismerése. Munkáit először 2005-ben állították ki és azóta számtalan helyszínen voltak megtekinthetők. Az ösztöndíjat a népi- és iparművészeti díszítmények további kutatására szeretné fordítani. A kikísérletezett és elkészített paszományok készítésének technikáját egy 10 foglalkozásból álló szakkör keretében szeretné az érdeklődőknek megtanítani.

L. Mikecz Ágnes etnográfus. A Kossuth Lajos Tudományegyetem néprajz szakán szerzett etnográfus képesítést. Gyerekkora óta foglalkozik hímzéssel, munkája során igyekszik minél több technikát elsajátítani, minél több tájegység motívumaival megismerkedni és azokat egyéni tervezéssel saját maga által kivitelezni. Számtalan kiállításon vett részt munkáival, a Nagykanizsai Országos Vasutas Népművészeti pályázaton a Thúry György Múzeum különdíjában részesült. A Déri Múzeum és a Református Kollégium múzeumában fellelhető úri hímzések motívumkincseit szeretné felhasználni új tervezésű textíliák készítéséhez. Munkáival csatlakozna egy országos kezdeményezéshez, amelynek célja az úri hímzés hungarikummá tétele.

Wrábel Erzsébet képző- és iparművész. A Magyar Iparművészeti Főiskola Textil szakán végzett. Alkotásai ötvözik a textil-, a szobrász- és a festőművészetet. 1984-től tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, 1985-től él és alkot Debrecenben. Munkái nem csak hazánkban, hanem külföldön is megtekinthetők voltak csoportos és egyéni kiállítások formájában egyaránt. 2019 második felében önálló kiállítása lesz Debrecenben a Kölcsey Központban. A kiállításon szeretne újabb képeket bemutatni, a festmények alkotása során létrejövő munkafázisokról installációt készíteni.