Díszpolgárok: Fahidi Éva és Kocsis Fülöp

Helyi - 2023-04-11

Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése a város és polgárai anyagi, szellemi és erkölcsi gyarapodásában, fejlődésében elévülhetetlen érdemeket szerző, a város tekintélyét erősítő életmű elismeréseként Debrecen Város Díszpolgára kitüntető címet adományozott Fahidi Évának és Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolitának. Fahidi Éva sajnos nem tudott részt venni az eseményen, a díjat egy másik időpontban veszi át. Az ünnepi közgyűlés résztvevői viszont az őt bemutató kisfilmet is megtekinthették.

Fahidi Éva Debrecenben született és itt is érettségizett 1943-ban, a Svetits Katolikus Leánynevelő Intézetben. 1944. június 26-án a családjával együtt innen hurcolták koncentrációs táborba, ahol nemcsak szüleit és egyetlen testvérét, hanem a holokauszt során összesen 49 családtagját veszítette el. A világháború végén egy halálmenetből szökött meg, s került később haza Magyarországra. Külkereskedőként ment nyugdíjba. 2003-ban a stadtallendorfi múzeum felkérésére németül írt egy visszaemlékezést, majd 2005-ben Anima Rerum – A dolgok lelke címmel jelentek meg emlékiratai, melynek egy részéből Németországban tankönyvi szöveg lett. Túlélőként, kortárs szemtanúként különböző hazai és nemzetközi rendezvényeken vesz részt, rendszeresen felemeli hangját a rasszizmus, az antiszemitizmus ellen a nemzetközi és a magyar sajtóban. Küldetésének tekinti, hogy a fiatal generáció megőrizze a holokausztot az emlékezetében. Több debreceni középiskolában, egyetemi és városi rendezvényen is találkozott már a fiatalokkal; konferenciákon, kiállításokon vett részt és képviselte küldetését. 2015-ben főszerepet vállalt a Tünet együttes Sóvirág című modern táncprodukciójában, majd a Létezés eufóriája című filmben, melyek életét, az őt ért traumákat elevenítik meg.

Kocsis Fülöp Szegeden született 1963-ban Kocsis Péter néven. 1983 és 1989 között a Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendéke volt Nyíregyházán, ezt követően Rómában a Pápai Szalézi Egyetemen tanult. Máriapócson szentelték pappá 1989-ben. 1995-től a belgiumi Chevetogne-i bencés monostorban készült a szerzetesi életre. Fogadalmát 1998-ban tette le, szerzetesi neve Fülöp lett. 2008-tól hajdúdorogi megyéspüspök és két éven át miskolci apostoli kormányzó volt. 2015-ben költözött Debrecenbe, itt iktatták a Hajdúdorogi Főegyházmegye érsek-metropolitájává, így a város a Magyar Görögkatolikus Egyház székhelyévé vált. Kocsis Fülöp társadalmi szerepvállalásnak köszönhetően a városban a görögkatolikus jelenlét folyamatosan növekszik, újabb intézmények, templomok és közösségi terek jönnek létre. Érzékenysége nemcsak a helyi közösségek támogatására irányul, hanem szívén viseli a világban üldözött keresztények sorsát is. Többször járt Libanonban és a háború sújtotta Szíriában. Útjai során személyesen vitte el a magyar emberek adományát a háború miatt szenvedőknek. Az élet szeretete vezeti az extrém kihívásokban is: láthattuk már őt motorozni, siklóernyőzni, sziklát mászni, vízisízni vagy épp a debreceni tűzoltólaktanya gyakorlópályáján. Jelmondata: „Erőm a gyöngeségben.”