Élőlánc a Kollégium körül

Helyi - 2006-07-09

A debreceni Református Kollégium köré vont élőlánccal tiltakoztak szombaton délután az élet- és jövőellenes jelenségek, folyamatok ellen a Magyar Református Középiskolák XI. találkozójának résztvevői. A demonstrációhoz a cívisvárosban élők közül is csatlakoztak.

Szombaton, pontosan négy órakor – egymás kezét megfogva – fiatalok és idősebbek együtt állták körbe a debreceni Református Kollégiumot. Az Élőlánc a Magyar Református Középiskolák XI. találkozójának egyik kiemelkedő rendezvénye volt. A demonstráció szervezői eleinte a határon túli iskolákkal való közösséget szerették volna kifejezni a rendezvénnyel, majd végül úgy döntöttek, hogy az ifjúság számára iránymutató pontokat fogalmaznak meg. A kollégium előtt felolvasott pontok között szerepelt a művi meddővé tétel, a felsőoktatási tandíj bevezetése, illetve a magyar nemzetrészek közötti feszültségkeltés minden formájának elutasítása. A református középiskolák ötnapos, debreceni találkozóján 35 magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki iskolából mintegy 180 diák és tanár vett részt. Kinyilvánították, hogy országhatároktól függetlenül az egységes magyar nemzet részének tekintik mindazokat, akik magyarnak vallják magukat. A református középiskolák ötnapos, debreceni találkozóján 35 magyarországi, erdélyi, kárpátaljai és felvidéki iskolából mintegy 180 diák és tanár vett részt.