Fejleszti együttműködését a Honvédelmi Minisztérium és a Debreceni Egyetem

Helyi - 2019-09-24

Az oktatás és a kutatás területén kialakult kapcsolatainak összehangolása, kiterjesztése és intézményesítése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Honvédelmi Minisztérium (HM) és a Debreceni Egyetem (DE), a dokumentumot kedden, az egyetem honvédelmi napján írták alá a két intézmény képviselői.

Szabó István honvédelmi államtitkár az aláíráskor azt mondta, a megállapodás szervesen illeszkedik a Zrínyi honvédelmi és haderőfejlesztési programba. A polgári felsőoktatási intézményeket, ahol a jövő nemzedéke nevelkedik, természetes szövetségeseiknek nevezte.

A honvédség számít a jövő szakembereire akár hivatásos katonaként, akár az önkéntes tartalékos szolgálatban, a honvédelem ugyanis össztársadalmi ügy - tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, hogy a Debreceni Egyetem hallgatói közül mintegy 150 tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek.

Szabó István beszélt arról is, hogy a haderőfejlesztés technikai, technológiai változásokat is feltételez, ezért a kutatás, fejlesztés, innováció területén is bővíteni kell a honvédség és az egyetemek együttműködését, mint ahogy a magyar hadiipar-fejlesztés területére is várják a felkészült fiatal szakembereket, amiben az egyetemi műhelyek sokat tudnak segíteni.

Pintér Ákos, a DE általános rektorhelyettese hozzátette: az egyetem sokat tud tenni azért, hogy minél több hallgató kapjon tartalékos tiszti kiképzést, erre is kiterjed az aláírt együttműködési megállapodás. A képzés népszerűsítése érdekében kreditpontokat is gyűjthetnek a tartalékos tiszti képzésben részt vevő hallgatók - fűzte hozzá.

Szólt arról, az egyetem honvédelmi napján egyebek mellett toborzóiroda, lézerfegyver- és vadászgép-szimulátor, fegyverbemutató, térzene és közelharc-bemutató is várja a honvédség iránt érdeklődő hallgatókat.