Folytathatja a munkát az MSZP megyei elnöksége

Helyi - 2007-02-11

Az MSZP Hajdú-Bihar megyei szervezetének tisztújító küldöttgyűlése megerősítette pozíciójában Dr. Oláh Lajost, a szövetség elnökét, valamint a vezetőség több tagját. Az elnökség új tagjaként Tóth József dolgozhat tovább Hajdú-Bihar megyében.

2007. február 10-én, szombaton tartotta tisztújító küldöttgyűlését az MSZP Hajdú-Bihar Megyei Területi Szövetsége. A küldöttgyűlés ismét Dr. Oláh Lajost, a szervezet eddigi vezetőjét választotta meg elnökének. Megyei általános alelnök maradt Csontos János. Továbbra is a megyei szervezetekért felelős alelnök lesz Gurzó László. Új tagként került be az elnökségbe Tóth József, aki megyei önkormányzati, területfejlesztési koordinációs alelnökként dolgozhat a jövőben. A Megyei Választmány elnöke ismét Gyula Ferencné lett.

 

A küldöttgyűlés határozott a következő időszak legfontosabb feladatairól, a követendő politikai irányvonalról is. A küldöttek egyetértettek abban, hogy a jövőben még szervezettebben, még keményebben kell dolgozni a pártszervezetnek annak érdekében, hogy mind többekhez juttassák el a baloldal politikai üzenetét a megyében.

 

Az MSZP Hajdú-Bihar Megyei Területi Szövetségének közleménye