Folytatódik a közlekedésfejlesztési program Debrecenben

Helyi - 2019-03-01

Újabb csomópont épül át Debrecenben, a Nagyerdei körút – Pallagi út kereszteződésében épül körforgalom. A beruházás után csaknem 40 százalékkal nő a csomópont áteresztőképessége – mondta Papp László polgármester a helyszínen tartott tájékoztatón.

Az Új Főnix Terv közlekedésfejlesztési programjában 53 csomópont átalakítása szerepel. Tavaly elkészült a Gázvezeték utca korszerűsítése, az Egyetem téri körforgalom bővítése, valamint elindult a Létai – Vámospércsi út átalakítása, amelynek Vámospércsi ágán befejeződött a bővítés, a Létai ágán pedig idén tavasszal építik ki az új forgalmi sávot.

​2019-ben a nagyerdei övezet egyik legforgalmasabb csomópontja: a Pallagi út – Nagyerdei körút kereszteződése is megújul.

2019-ben a nagyerdei övezet egyik legforgalmasabb csomópontja: a Pallagi út – Nagyerdei körút kereszteződése is megújul. A TEVA Gyógyszergyár irányából, valamint a Debreceni Egyetem irányából olyan terhelés éri a csomópontot, amelyet jelenlegi állapotában már nem tud kezelni.

- Annak érdekében, hogy növeljük a csomópont kapacitását, kétsávos, spirális körforgalom épül. Ezzel a fejlesztéssel akár 40 százalékkal is javulhat a kereszteződés áteresztőképessége – fogalmazott Papp László polgármester.

A Pallagi út keleti ágán egy csak jobbra vezető és egy teljes körű forgalmi sávot alakítanak ki. A Pallagi út északi ágán (az idősek otthona oldalában) sávbővítéssel két forgalmi sávot létesítenek. A Nagyerdei körút nyugati ágán (a Klinika felé) az egyik fogadósáv a meglévő villamospálya burkolatának felhasználásával fogja biztosítani a gyorsabb kilépést a körforgalom területéről. A Nagyerdei körút és a Pallagi út déli ágának behajtói, valamint a Pallagi út déli ágának kihajtója egysávos kialakítású lesz.

A beruházás 2018 szeptemberében kezdődött az előkészítő munkákkal. A villamos fedezőjelző telepítéséhez szükséges földmunkák és védőcső fektetések megtörténtek, zöldterület rendezési munkák befejeztével folytatódnak a további kiváltási munkák (gáz, ivóvíz és távközlési). A beruházás alkalmával a villamos átjáró is felújításra kerül. A forgalmat is korlátozó építkezés a jövő héttől várható. A körforgalom 392 millió forintos uniós és 109 millió forintos önkormányzati forrásból, összesen 501 millió forintból épül meg várhatóan 2019 őszére.

***

2019-ben a következő közlekedési fejlesztések indulnak el Debrecenben:

  • Júliatelepi úthálózat – uniós és önkormányzati forrásból, csaknem egymilliárd forintból épül 7 új út a városrészben, jelenleg a kisajátítási eljárás zajlik, ebben az évben szeretnénk azt lezárni és elkezdeni az útépítést.
  • Domokos Márton út – a 33-as főutat a Vezér úttal összekötő szakasz tehermentesíteni fogja a Vezér utat a Thyssenkrupp-gyár teherforgalmától, de csökkentheti a Böszörményi út terhelését is. A kivitelezés jelenleg is tart, az év első felében átadják a forgalomnak az egy kilométeres szakaszt.
  • Déli Ipari Park – az ipari terület belső úthálózata elkészült, két fontos csomópontja pedig ebben az évben épül meg: egy osztályozó csomópont a KRONES új gyáránál 400 millió forintból és egy ötágú körforgalom a 47-es út hosszúpályi elágazásánál 570 millió forintból.
  • Korszerűsítik a Kishegyesi utat az autópálya-lehajtó és a Határ út között és jelzőlámpás csomópont épül a Határ úti és a Pósa utcai kereszteződésben. Szintén korszerűsítjük a vasúti átkelő és a Derék utca között a Kishegyesi utat. A beruházás 963 millió forintba kerül, amelyből 33 millió forint az önerő.
  • A nyugati kiskörút harmadik ütemének az előkészítése is elindul ebben az évben a Hatvan és a Mester utca között, a kivitelezés a jövő évben indulhat el.
  • A Köntösgát sor korszerűsítése is elindul az év második felében 236 millió forintos uniós támogatással, a beruházás során nemcsak az utat, hanem a járdát is felújítják.
  • Lakossági kezdeményezésre épülő útfejlesztésre 930 millió forintot költünk.
  • Kerékpárút épül a Nyugati és az Északi városrészben.
  • 2019-ben útépítésre összesen 9,23 milliárd forintot fordítunk a városi költségvetésből, amelyből 930 millió forintot lakossági kezdeményezésre induló útépítésre költünk. A 9,23 milliárd forinton felül további 500 millió forint nagyfelületű aszfaltozásra és járdajavításra, 100 millió forint pedig útstabilizációra áll rendelkezésre. Tehát összességében útépítésre és javításra csaknem 10 milliárd forint szerepel az idei költségvetésben.