Idén is több idő kell a panelpályázatokra

Helyi - 2006-07-27

Dr. Oláh Lajos országgyűlési képviselő, az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke nyílt levélben fordult az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez, annak érdekében, hogy  a Panel Plusz pályázat benyújtási határidejét egy hónappal, 2006. október 31-ig hosszabbítsák meg.

A képviselő szerint a nagyvárosokban élők számára „Az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának, és a lakóépületek környezete felújításának támogatása” című pályázat, közkeletű nevén a Panel Plusz az egyik legsikeresebb kormányzati program. Több tízezer lakás került felújításra ezzel a támogatási rendszerrel, amiben az állam, az önkormányzat és a lakosság közös felelősségvállalása egy nagyon jól működő pályázati rendszerben szép eredményeket hozott.

     Számos lakóközösség idáig bizalmatlan volt a pályázattal szemben, s csak most az első látványos eredmények megszületése után hitte el, hogy ez a rendszer működőképes. Számos településen ezt a bizalmatlanságot a város politikai vezetése is erősítette. A lakóközösségek nagy részénél a több éve húzódó szétválás nemrégen fejeződött be, így csak most kezdhetik el a pályázati eljárást.

   Dr. Oláh Lajos úgy érzi, hogy a Panel Plusz Program a hosszabbítás elmaradása esetén ellenérzéseket fog kiváltani abból a több tízezer emberből, akik a rövid határidő miatt nem tudnak élni a pályázat előnyeivel.