Kósa Lajost csak a Fidesz elnöki széke érdekli

Helyi - 2006-08-03

Dr. Oláh Lajos rendkívüli közleménye

Kósa Lajos közelmúltban tett, hamis és felelőtlen kijelentései azt bizonyítják: nem veszi komolyan az európai uniós fejlesztési lehetőségeket, és ismét saját városa ellen politizál. Kósa Lajos nem szavazta meg a parlamentben, hogy Debrecen régióközpont legyen.

2004 óta egyszer sem vett részt az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács ülésein, aminek ő is tagja. Debrecen érdekeit feláldozva egyetlen célt követ: hogy ő legyen Orbán Viktor utódja a Fidesz élén. Ennek receptjét a kormány alaptalan, cinikus kritikájában vélte megtalálni.

Kósa Lajos a közelmúltban beismerte: nem veszi komolyan a második Nemzeti Fejlesztési Terv keretében hazánkba érkező, több mint nyolcezer-milliárd forintot. Az az állítása, miszerint ezidáig is alacsony hatásfokkal vettük igénybe a pályázati lehetőségeket, súlyos tárgyi tévedés vagy szándékos hazugság. Az első Nemzeti Fejlesztési Terv keretei között elérhető 670 milliárd forintos keretet száz százalékban kihasználtuk. 16.760 sikeres pályázat összesen csaknem 682 milliárd forintot nyert.

Kósa Lajosról már eddig is tudni lehetett, hogy elhanyagolja az uniós lehetőségeket. Pedig Debrecen 2007 és 2013 között több tízezer-milliárd forintnyi forrásra számíthat. A polgármestert ez azonban saját elmondása alapján nem érdekli. Ez a korábbi években is kiderült, hiszen hétszeri kezdeményezés ellenére sem volt hajlandó egyeztetni az MSZP-vel Debrecen és Hajdú-Bihar megye fejlesztési stratégiájáról.

A város uniós pályázatai helyi botrányok miatt több hónapot csúsztak. Kósa Lajosnak még meg kell barátkoznia a gondolattal, hogy a brüsszeli pénzeket nem osztogathatja tovább önkényesen, ahogyan a debreceni közpénzekkel teszi. Sajnos többször is a szabálytalan pályáztatás miatt szerepelt Debrecen az újságok hasábjain.

A közigazgatási rendszer reformjával kapcsolatban egyetlen módosító indítványt sem nyújtott be az Országgyűlésben. Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács ülésein az elmúlt két évben egyszer sem vett részt. Konkrét javaslatok helyett csak kritizál, azt is alaptalanul. Az emberek tavasszal már nemet mondtak a Fidesz „minél rosszabb, annál jobb” politikájára, Kósa Lajos azonban még nem vonta le a megfelelő következtetéseket. Ezzel pedig a debreceni polgároknak árt.

A polgármesternek mára egyetlen célja maradt, a Fidesz elnöki székének megszerzése, és ezért kész feláldozni a veszélyesen eladósodott Debrecent. Úgy kritizálja alaptalanul a kormányfőt, hogy közben ő volt az, aki nem szavazta meg, hogy Debrecen hivatalosan is régióközpont legyen. Ezzel komoly hátrányba hozta a városban élőket.

Azért is cinikus a Fidesz hajdú-bihari elnökének legutóbbi kirohanása, mert 2002 és 2006 között háromszor annyi fejlesztési pénz érkezett a megyébe, mint az Orbán-kormány idején. Debrecen sem fejlődött volna, ha a Kormány és az MSZP nem elkötelezett Magyarország második legnagyobb városának felzárkóztatása mellett.

Ha a Fideszen és politikusain múlna, Hajdú-Bihar megye és Debrecen valóban kimaradna a következő évek nyolcezer-milliárd forintnyi fejlesztéseiből. Szerencsére a hajdú-bihari MSZP vezette megyei önkormányzat és a kormány már kidolgozta azokat a fejlesztési terveket, amelyek garantálják, hogy az előző évek triplázása után ismét megháromszorozható legyen a fejlesztések üteme. Debrecenben az MSZP polgármesterjelöltje pedig az a Dr. Bazsa György, aki az elmúlt években az Unióval kapcsolatos ügyek szakértőjeként szerzett hírnevet magának, és az eddigieknél sokkal többet tud tenni a város fejlesztési céljainak támogatásáért