Összefogással az iskolai erőszak ellen

Helyi - 2010-10-06

2010 szeptemberében kutatókból és gyermekekkel foglalkozó szakemberekből megalakult a Debreceni Egyetem bölcsészkarának Neveléstudományi Intézetében az Iskolai Erőszak Kutatócsoport, amely október 8-án tartja első konferenciáját.

A gyermekek erőszakos viselkedése olyan probléma, amely az erőfeszítések ellenére nem csökken, és növekvő gondokat jelent minden érintett – gyermek, szülő, pedagógus, sőt, a felnőtt társadalom – számára. Bár ma is létezik az iskolák számára intézményes támogatás, ez a segítség kevés helyre jut el; a pedagógusok sok esetben tehetetlennek és inkompetensnek érzik magukat. Ezért hozta létre a Debreceni Egyetem a kutatócsoportot. A csoport vezetője Dr. Buda Mariann tanszékvezető, és Dr. Gyurkó Szilvia, az Országos Kriminológiai Intézet kutatója; mindketten évek óta foglalkoznak az iskolai erőszak kérdésével.

 

A kutatócsoport célja nemcsak a téma tudományos vizsgálata, hanem egy olyan tudásközpont létrehozása, amely segíti a nevelési-oktatási intézményeket a probléma megelőzésében és kezelésében. Amellett, hogy szeretné elősegíteni az intézmények és a már létező információs és támogatási lehetőségek találkozását, maga is fejlesztő központtá szeretne válni. Szakmai anyagok készítésével, külföldi fejlesztések adaptálásával, prevenciós és intervenciós programok létrehozásával, aktív információs felülettel kívánja az egyetem segíteni a szakembereket, laikusokat és magukat a gyerekeket is abban, hogy tegyenek az erőszak ellen.

 

Az Iskolai Erőszak Kutatócsoport a nyilvánosság számára október 8-án tartja első rendezvényét ERŐszak az ISkolában – prevenciós és megoldási lehetőségek címmel, amelynek célja, hogy megmutassa: nem vagyunk tehetetlenek az erőszakkal szemben. A meghívott, országosan ismert szakemberek valós esetek és problémák bemutatásával konkrét, gyakorlati, azonnal hasznosítható segítséget nyújtanak a résztvevő pedagógusoknak problémáik kezeléséhez és megelőzéséhez.