Társasházak kezelése, közös képviselet,21 év gyakorlattal
Hajdu István e.v
06/306451781
Az orosz hadsereg négy ballisztikus rakétát és több mint 140 drónt vetett be ukrajnai célpontok ellen hétfőre virradóra, Harkivban az eddigi adatok szerint öt ember életét vesztette, sok a sebesült - jelentették katonai és helyhatósági forrásokra hivatkozva ukrán hírügynökségek és hírportálok.
A légierő parancsnokságának hétfő reggeli Telegram-jelentése szerint az elmúlt éjjel az orosz hadsereg négy ballisztikus rakétával és 140 csapásmérő, illetve álcadrónnal támadt ukrajnai célpontokat. A légvédelem 88 drónt semmisített meg. 25 helyszínen célba találtak a rakéták és a drónok Doneck, Harkiv, Szumi, Dnyipro, Odessza és Kijev régiókban.
Társasházkezelés 20 év tapasztalatával
Profitcsapat Euro Kfthazkezelo55@gmail.com
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje - hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal, az amerikai elnök ukrajnai ügyekben illetékes különmegbízottjával.
"Trump elnök meghívta Ukrajnát és más európai országokat ma Washingtonba, ez az első ilyen formátumban tartott találkozó és ez nagyon fontos" - írta Zelenszkij.
Évente legfeljebb 86 liter párlat állítható elő magánfőzőként jövedékiadó-mentesen, és ha egy háztartásban több magánfőző él, az éves kedvezményes mennyiség személyenként összeadódik - jelezte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-nek megküldött közleményében.
Azt írták, hogy magánfőzőként bárki, aki elmúlt 18 éves és gyümölcsöt termeszt, a saját tulajdonú gyümölcséből állíthat elő párlatot.
Kazettás Iszkander-M rakétával végrehajtott csapással megsemmisített az orosz hadsereg mintegy száz UJ-22-es és Paljanyicja típusú, nagy hatótávolságú drónt a donyecki régióban lévő Iverszke környékén - közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium.
A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét – írta az economica.net az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai alapján.
A 2025-ben átadott beruházásoknak köszönhetően a romániai napelemparkok beépített kapacitása 2765,82 megawattra (MW) nőtt, miközben a széntüzelésű erőművek termelési kapacitása 2762,20 MW, a gázerőműveké pedig 2744,66 MW maradt.
Hosszú és alapos előkészítő munka, valamint a megfelelő jogi eljárások lezárását követően megkezdődik Miskolc ikonikus épületének, a Korona Szállónak a teljeskörű felújítása, illetve a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei tehetséggondozó központ kialakítása. A kivitelező átvette a munkaterületet, és a szükséges biztonsági intézkedések betartása mellett megkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok - közölte a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hétfőn.
Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén. A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "BrandZ Top 100 Most Valuable Global Brands" felmérése szerint az Apple márkaértéke 1300 milliárd dollár, 28 százalékkal emelkedett egy év alatt.
Tavalyhoz hasonlóan idén is második a listán a Google, amelynek értéke 25 százalékkal, 944,1 milliárd dollárra nőtt. A harmadik a Microsoft Corp. 884,8 milliárd dollárra (+24 százalék), a negyedik pedig az 50 százalékkal, 866,1 milliárd dollárra dráguló Amazon.com Inc.
Az Alliance4 Europe nevű brüsszeli civil szervezet panaszt nyújtott be az X közösségi platform ellen, mert állítása szerint az oldalon gyermekbántalmazásról készült képek milliói terjedhetnek - írta Belga hírügynökség hétfőn.
Az ügyet az Európai Bizottság, a rendőrség és a brüsszeli ügyészség elé terjesztették.
A Netrisk biztosításközvetítőnél idén január és augusztus első hete között 6,9 százalékkal több lakásbiztosítási szerződést kötöttek a múlt év azonos időszakához képest; a lakásbiztosítások átlagdíja 39 400 forint volt, ami éves szinten 6 százalékos emelkedés - közölte saját adatai alapján a Netrisk hétfőn.
A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá - közölte a társaság hétfőn.
Hétfőtől új, szigorúbb feltételek vonatkoznak Belgiumban a menedékkérők családegyesítési kérelmeire - közölte a belga szövetségi kormány.
Anneleen Van Bossuyt bevándorlásügyi miniszter a jobboldali Új Flamand Szövetség politikusa szerint a szigorításra a szociális ellátórendszerre nehezedő nyomás miatt volt szükség. "Szabályaink túlságosan engedékenyek voltak, Belgium pedig vonzerőt jelentett a migránsoknak és menedékkérőknek. Ezekkel az intézkedésekkel megtörjük ezt a húzóhatást" - fogalmazott
A Bosznia-Hercegovinai bíróság hétfőn elutasította Milorad Dodik fellebbezését a szövetségi választási bizottság (CIK) határozata ellen, amely megfosztotta őt a boszniai Szerb Köztársaság elnöki mandátumától.
Országos témavizsgálatot kezdett a videójátékok fogyasztóvédelmi szempontú ellenőrzése érdekében a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együttműködve - közölte a hatóság hétfőn az MTI-vel.
Az AutoWallis csoport 235,4 milliárd forint árbevételt ért el az idei első fél évben, 21 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban; nettó eredménye 2,45 milliárd forint volt, 27 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfő
ezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója - írta az economedia.ro az UniCredit Bank közleménye alapján.
"A fúzió eredményeként erősebb és a jövő szempontjából jobban pozicionált bankká váltunk" - nyilatkozta Mihaela Lupu, az UniCredit Bank SA vezérigazgatója.
Az ügylet révén az UniCredit Bank romániai fiókjainak száma mintegy 300-ra, az alkalmazottaké pedig 4800 főlé nőtt. A pénzintézetnek az aktívumok alapján számolt piaci részesedése 11 százalék, a hitelállományt tekintve pedig 13 százalék