Társasházak kezelése, közös képviselet,23 év gyakorlattal
Hajdu István e.v
06/306451781
Demonstrálók várták az akkumulátorkonferenciára érkezőket szerdán Debrecenben: a tanácskozásnak otthont adó Kölcsey Központ bejáratával szemben kifeszített molinóra azt írták, "Ti ünnepeltek, mi gyászolunk". Tárkányi Zsolt, a Tisza térségi országgyűlési képviselője Facebook-bejegyzésben bírálta a tanácskozás megrendezését, és újabb részleteket hozott nyilvánosságra a Fidesz-kormány és a kínai CATL akkumulátorgyár közötti szándéknyilatkozatból.
Társasházkezelés 23 év tapasztalatával
Profitcsapat Euro Kfthazkezelo55@gmail.com
Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás - mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.Szabó Máté hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot 2012-ben.
A volt ombudsman a jelentésükről azt mondta, nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat.
Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Cseh Gergő Bendegúz hozzátette, hogy tudomásuk szerint már nem található tévesen felkerült név az adatbázisban.
Közölte, 164 esetben fordult elő hiba, a főigazgató minden érintettől elnézést kért. Emlékeztetett arra, hogy Lezsák Sándortól csütörtökön számtalan fórumon és levélben is bocsánatot kért.
- A ROAR című, mesterséges intelligenciával készült magyar kisfilm 10 ezer dolláros pénzdíjjal járó Honorable Mention elismerést kapott a Higgsfield Global Film Festival 2026 versenyén. A fesztiváldíj mellett az alkotócsapatot a Higgsfield Talent programba is kiválasztották, amelynek keretében további 40 ezer dolláros támogatást ítéltek meg. A két elismerés együttes értéke 50 ezer dollár.
Szabó P. Szilvesztert választották a Madách Színház, Csiby Gergelyt az Új Színház élére - közölte Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár kedd esti Facebook-bejegyzésében.
Mint írta, sikeresen zárultak a TISZA-kormány első színházigazgatói pályázatai. "Szeretettel gratulálok a győzteseknek, Csiby Gergelynek, az Új Színház és Szabó P. Szilveszternek, a Madách Színház frissen kinevezett igazgatóinak" - fogalmazott, jó munkát kívánva az új vezetőknek.
Lefoglalták a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Az amerikai félidős választások eredményeként kialakult politikai megosztottság miatt a következő években szinte lehetetlenné válhat a kormányzás az Egyesült Államokban - írta Theo Francken belga védelmi miniszter szerdán az X közösségi oldalon.
A politikus bejegyzésében kiemelte, hogy a republikánusok elveszítették többségüket a kongresszus mindkét házában, valamint több fontos kormányzói és más politikai tisztséget is, köztük Ohio és Texas állam kormányzói posztját.
Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
Oroszország őszintén reméli, hogy Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi időközi választások után is folytatja majd az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára az orosz Life hírportálnak.
"Trump elnök továbbra is betölti tisztségét. Őszintén bízunk abban, hogy béketeremtő erőfeszítéseit is folytatni fogja" - nyilatkozott a Kreml szóvivője.
Az amerikai félidős választásokat követő időszak, az olajárak alakulása és az esetleges új vámintézkedések inflációs és kötvénypiaci kockázatot jelenthetnek az MTI-nek szerdán nyilatkozó elemzők szerint.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza kifejtette: a demokrata győzelem nagyrészt megfelelt a piaci várakozásoknak, de mértéke meglepetést okozott.
Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.
Az oktatás problémáit a társadalomnak, köztük az oktatásban dolgozóknak a területért felelős minisztériummal együtt gondolkodva kell megoldania - jelentette ki az oktatási és gyermekügyi miniszter kedden Egerben, a XXVIII. Országos Közoktatási és Szakképzési Szakértői Konferencia nyitónapján.
A nagy demokrata győzelem ellenére sem várható hirtelen, gyökeres fordulat az Egyesült Államok politikájában, inkább az alkudozás, kompromisszumkeresés erősödhet fel - mondta Mészáros Tamás, a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója az MTI érdeklődésére szerdán, az amerikai félidős választások után.
Megszavazta az Országgyűlés a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság létrehozásáról és alapító okiratának elfogadásáról szóló határozati javaslatot.
Elérhetővé vált mintegy 60 ezer, a rendszerváltás előtt működő állambiztonsági szolgálatok által beszervezett hálózati személy neve és adata, a dokumentumok már elérhetőek a nyitottaktak.hu oldalon.
A korábban közölteknek megfelelően a számos titkosszolgálati irattípus közül most három vált bárki számára ingyenesen hozzáférhetővé: a 6-os karton, a B (azaz beszervezési) -napló és a H (azaz hálózati) - adattár.