Társasházak kezelése, közös képviselet,23 év gyakorlattal
Hajdu István e.v
06/306451781
Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt - mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Cseh Gergő Bendegúz hozzátette, hogy tudomásuk szerint már nem található tévesen felkerült név az adatbázisban.
Közölte, 164 esetben fordult elő hiba, a főigazgató minden érintettől elnézést kért. Emlékeztetett arra, hogy Lezsák Sándortól csütörtökön számtalan fórumon és levélben is bocsánatot kért.
Társasházkezelés 23 év tapasztalatával
Profitcsapat Euro Kfthazkezelo55@gmail.com
Már 2012-ben ismert volt a bicskei gyermekotthonban zajló szexuális bántalmazás - mondta a kegyelmi botrány felelőseit feltáró vizsgálóbizottság pénteki ülésén Szabó Máté, az alapvető jogok korábbi biztosa, akinek hivatala vizsgálatot folytatott és jelentést is készített az üggyel kapcsolatban.Szabó Máté hivatala a gyermekotthon munkatársainak bejelentése alapján indított vizsgálatot 2012-ben.
A volt ombudsman a jelentésükről azt mondta, nemcsak a bántalmazás volt egyértelműen megállapítható, hanem az is, hogy az intézmény vezetői megpróbálják eltussolni a dolgot, hallgatásra bírva a bent lakó gyermekeket és a munkatársakat.
Megkezdődött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szervezeti kapacitásainak felmérése, az új struktúra a jövő év elejére állhat fel - közölte Polyák Gábor elnök az MTI-nek nyilatkozva.
Megjegyezte: az NMHH szervezeti rendjének meghatározása elnöki hatáskör, és már folynak a vezetőkkel azok a beszélgetések, amelyek eredményeként kialakulhat az új struktúra.
Az Európai Beruházási Bank csaknem 400 millió euró értékben finanszírozást biztosít magyarországi beruházásokhoz, ezzel új szakaszba lép az Európai Beruházási Bank Csoport (EBB, angol rövidítéssel EIB) és Magyarország együttműködése - mondta Nadia Calvino, az EBB elnöke pénteken Budapesten, a bank magyarországi irodája fennállásának tizedik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen.
Több mint 15 millió forint értékű marihuánát tartalmazó, Portugáliából érkezett csomag akadt fenn egy hatósági ellenőrzésen; a szállítmány címzettje egy kínai férfi volt, akit a X. kerületben, a gépkocsijában elfogtak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken a rendőrség honlapján.
A férfit és a kocsiban szintén elfogott vietnámi társát kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják - tartalmazza a közlemény.
Elindult a rugalmas iskolakezdésről szóló javaslat társadalmi egyeztetése, a tervezet több jogot adna a szülőknek és az óvodapedagógusoknak az iskolaérettséggel kapcsolatos döntésben.
Erről az oktatási és gyermekügyi miniszter tájékoztatott pénteki Facebook-bejegyzésében.
Az orosz fegyveres erők mind a hat ukrajnai frontszakaszon előre tudtak nyomulni a héten, és több mint 7900 ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan ebben az időszakban - közölte pénteken a moszkvai védelmi minisztérium.
A heti hadijelentésben nem szerepelt elfoglalt település.
- A ROAR című, mesterséges intelligenciával készült magyar kisfilm 10 ezer dolláros pénzdíjjal járó Honorable Mention elismerést kapott a Higgsfield Global Film Festival 2026 versenyén. A fesztiváldíj mellett az alkotócsapatot a Higgsfield Talent programba is kiválasztották, amelynek keretében további 40 ezer dolláros támogatást ítéltek meg. A két elismerés együttes értéke 50 ezer dollár.
Szabó P. Szilvesztert választották a Madách Színház, Csiby Gergelyt az Új Színház élére - közölte Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár kedd esti Facebook-bejegyzésében.
Mint írta, sikeresen zárultak a TISZA-kormány első színházigazgatói pályázatai. "Szeretettel gratulálok a győzteseknek, Csiby Gergelynek, az Új Színház és Szabó P. Szilveszternek, a Madách Színház frissen kinevezett igazgatóinak" - fogalmazott, jó munkát kívánva az új vezetőknek.
Lefoglalták a lélegeztetőgép-beszerzések ügyében keletkezett bizonyítékokat - közölte a külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Az amerikai félidős választások eredményeként kialakult politikai megosztottság miatt a következő években szinte lehetetlenné válhat a kormányzás az Egyesült Államokban - írta Theo Francken belga védelmi miniszter szerdán az X közösségi oldalon.
A politikus bejegyzésében kiemelte, hogy a republikánusok elveszítették többségüket a kongresszus mindkét házában, valamint több fontos kormányzói és más politikai tisztséget is, köztük Ohio és Texas állam kormányzói posztját.
Folytatódtak Franciaországban kedden a középiskolák és a felsőoktatási intézmények egy részében a közoktatás alulfinanszírozottsága elleni tiltakozások a kormány múlt heti bejelentései ellenére, miközben a szakszervezetek csütörtökre általános sztrájkot hirdettek a megélhetési problémák miatt.
Oroszország őszintén reméli, hogy Donald Trump amerikai elnök a kongresszusi időközi választások után is folytatja majd az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló béketeremtő erőfeszítéseit - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz államfő sajtótitkára az orosz Life hírportálnak.
"Trump elnök továbbra is betölti tisztségét. Őszintén bízunk abban, hogy béketeremtő erőfeszítéseit is folytatni fogja" - nyilatkozott a Kreml szóvivője.
Az amerikai félidős választásokat követő időszak, az olajárak alakulása és az esetleges új vámintézkedések inflációs és kötvénypiaci kockázatot jelenthetnek az MTI-nek szerdán nyilatkozó elemzők szerint.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető közgazdásza kifejtette: a demokrata győzelem nagyrészt megfelelt a piaci várakozásoknak, de mértéke meglepetést okozott.
Egy nap alatt 93 milliárd forintnyi finanszírozási igény érkezett az EXIM megújított Demján Sándor Exportösztönző Hitelprogramjára, ezzel az igények az első napon lefedték a teljes rendelkezésre álló keretet - közölte Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter szerdán Facebook-oldalán.