Szabályzat hiányában az oktatás szünetel – az ombudsman egy képzési program éveken át húzódó visszásságairól

Jogtudor - 2010-11-22

Csaknem öt esztendőn át hiába próbálkozott, végül Szabó Máté ombudsmanhoz fordult egy panaszos, aki gépjárművezető szakoktatóként szeretett volna dolgozni, azonban 2005 októbere óta nem indult szakoktatói képzés.   Többször is felvilágosítást kért a az illetékesektől, ám mindig azt a magyarázatot kapta, hogy a vonatkozó jogszabály módosítása miatt a képzés szünetel. Az állampolgári jogok biztosa többszörös jogsérelmet állapított meg.

    A hatályos szabályozás szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének feladata, hogy meghatározza a szakoktatók képzésének kerettantervét, valamint a képzésükről, vizsgáztatásukról szóló szabályzatot. Az elnök azonban ennek a kötelezettségének éveken keresztül nem tett eleget. Az ombudsman nem tárt fel olyan körülményt, amely indokolta volna a szabályozás elhúzódását, annak következtében pedig a szakoktató képzés szünetelését.

     Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint a Nemzeti Közlekedési Hatóság elnökének mulasztása -  az, hogy éveken keresztül nem tett eleget a jogszabályból fakadó kötelezettségének -következményeiben közvetett módon és hatásában sértette  a jogbiztonságot, valamint korlátozta a  munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog érvényesülését.

     A biztos vizsgálata még tartott, amikor a szabályzat végül elkészült, és ismét lehetett jelentkezni a gépjárművezető szakoktatói képzésre.

 

    Kiadó: Országgyűlési Biztos Hivatala