Szerb autótolvaj-banda tagjaival ellen emeltek vádat Szegeden

Jogtudor - 2019-11-07

Vádat emelt az ügyészség egy zömében szerb állampolgárokból álló csoport tagjai ellen, akik egy év alatt 26 autót loptak el Nyugat-Európából, majd szállítottak Magyarországon keresztül Szerbiába.

Szanka Ferenc a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője közölte: bűnszervezetben elkövetett lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntettével vádolják őket.

A vádirat szerint a bűnszervezet tagjai 2016 áprilisa és 2017 májusa között - adott típusokra koncentrálva - 26 autót szereztek meg így. Az autókat egy szerb férfi lopta el, és ő koordinálta a csoport tevékenységét is. Az Ausztriából, Olaszországból, Németországból eltulajdonított gépkocsikat Szegedre szállították, ahol az ő útmutatásai alapján garázsokat béreltek, amelyekben az autókat pihentették és meghamisították egyedi azonosító jeleiket.

A bűnszervezet csaknem 240 millió forint értékben tulajdonított el autókat, amelyből mintegy 30 millió térült meg hét jármű lefoglalásával. A lopott autók közül a legdrágább több mint 33 millió, a legolcsóbb 2,2 millió forintot ért.

A bűnszervezet tevékenységét jelentős nemzetközi együttműködésnek köszönhetően sikerült felderíteni, a többi közt az európai uniós ügyészi szerv, az Eurojust koordinálásával.

A Szegedi Járási Ügyészség tíz ember ellen emelt vádat. Egy emberrel egyezséget kötöttek, többekre pedig - ha beismerik a bűncselekményeket - határozott tartamú büntetés kiszabását indítványozta.