Tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélték az apját agyonverő Nógrád megyei férfit

Jogtudor - 2019-04-30

A Balassagyarmati Törvényszék különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte azt a 27 éves Nógrád megyei férfit, aki tavaly nyáron agyonverte az apját; a férfit lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, orvvadászat és lopás miatt is elítélték, az ítélet nem jogerős.

Bóna Gyula megyei főügyész ismertette: a vádlott együtt lakott apjával egy Nógrád megyei kistelepülésen; lobbanékony természetük és mértéktelen alkoholfogyasztásuk miatt gyakran veszekedtek; 2017. június 1-jén este is összevesztek, a ház teraszán kiabáltak egymással, majd a veszekedés tettlegességig fajult: a férfi mindkét öklével nagy erővel, többször arcon, fejen és nyakon ütötte az apját, aki hanyatt esett a teraszon; a fia tovább bántalmazta, s amikor már nem adott életjeleket, a testét a házuk udvarán elföldelte.

A házkutatás során a tettestől engedély nélkül tartott lőfegyvereket és lőszereket is lefoglaltak, a férfi továbbá 2014 és 2017 között engedély nélkül több vadat is elejtett és eltulajdonított, amivel a vadásztársaságnak négy és félmillió forint kárt okozott.

A főügyész közölte: a Balassagyarmati Törvényszék a Nógrád Megyei Főügyészség indítványával egyezően a vádlottat halmazati büntetésül tizennyolc év fegyházbüntetésre ítélte, és tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet ellen a vádlott és védője fellebbezést jelentett be, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla fog dönteni - tette hozzá.