Üdülési jog értékesítését ígérő csaló ellen emelt vádat az ügyészség

Jogtudor - 2017-02-20

cheap jerseys

cheap nfl jerseys

wholesale nfl jerseys

cheap jerseys free shipping

cheap jerseys from china

Tizenhét sértettnek ígérte üdülési joga értékesítését közvetítői díj ellenében egy férfi, aki ellen nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás miatt emelt vádat az ügyészség. Serfőző Katalin a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője közölte, a vádirat szerint a budapesti férfi 2014 szeptemberétől másfél éven keresztül úgy jutott pénzhez, hogy hazai és külföldi üdülési joggal rendelkező és azt értékesíteni kívánó személyeknek azt állította, hogy tud vevőt szerezni, a közreműködése fejében pedig közvetítői díjat kért.

A vádlott valójában nem állt kapcsolatban vevőkkel, csupán a közvetítői díjként átadott pénzösszeget akarta megszerezni. A vádlott országszerte tizenhét embertől mintegy 6,8 millió forintot vett át a közvetítésért, amelyet saját megélhetésére fordított.

A vádlott 2015 tavaszán két esetben összesen 420 ezer forintot kért kölcsön magánszemélyektől, valamint 2015 őszén úgy kölcsönzött gépjárműveket, hogy a mintegy 2,4 millió forintos bérleti díjat egy sértett bankszámláján lévő pénzösszegről fizette meg, miután a bankkártyát a tulajdonosától kicsalta - tudatta az ügyész.