Az Alkotmánybíróság (Ab) visszautasította a Fidesz beadványát, amelyben a párt az alaptörvény tizenhatodik módosításának a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokkal kapcsolatos cikkének megsemmisítését kérte - derül aki az Ab honlapján pénteken közzétett határozatból.
A testület az ügyben a hatásköre hiányát állapította meg, ezért az indítványt érdemi vizsgálat nélkül utasította vissza.
A Fidesz által támadott passzus azt mondja ki, hogy az alaptörvény-módosítás hatályba lépésekor működő közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány alapító jogait az állam gyakorolja, amely meg is szüntetheti az alapítványt. Megszűnés esetén pedig az alapítványnak juttatott állami vagyon ingyenesen visszaszáll az államra.
Az ellenzéki párt az utólagos normakontroll-eljárásra vonatkozó indítványában azzal érvelt, hogy a támadott rendelkezés nem általános jövőbeli alkotmányos intézményt szabályoz, hanem a hatálybalépéskor már működő alapítványokra vonatkozó szabályt alkot.
A testület - amely csütörtöki, teljes ülésén tárgyalta az ügyet - indoklásában azt írja, hogy állandó gyakorlata szerint nem vonja hatáskörébe az alkotmányt és az azt módosító új normák felülvizsgálatát, az alkotmányi rendelkezések tartalmi szempontú felülvizsgálatára és megsemmisítésére nem jogosult.
A testület kitért az alaptörvény 2013-as negyedik módosítására is, amely maga vonta el az Ab hatáskörét az alaptörvény-módosítások tartalmi felülvizsgálatára.
Polt Péter az Ab elnöke és Handó Tünde nem támogatták a többségi határozatot, különvéleményük szerint a testületnek érdemi vizsgálatot kellett volna lefolytatnia.
A határozat teljes szövege itt olvasható: https://media.alkotmanybirosag.hu/2026/01/2026_30_alairt.pdf