Felfüggesztett börtönre ítéltek csalásért egy takarékszövetkezeti fiókvezetőt

Kékhírek - 2022-09-09

Csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítéltek egy takarékszövetkezeti fiókvezetőt, aki több mint húszmillió forintot csalt ki ügyfelétől.

A 35 éves, büntetlen előéletű nő, egy takarékszövetkezet két jászsági kirendeltségének fiókvezetőjeként 2014 és 2018 között mintegy 21 millió forintot csalt ki egyik ügyfelétől. Kihasználva vezetői pozícióját és az ügyfelével azonos vezetéknevét csaknem fél évtizeden át rendszeresen vett fel, illetőleg utalt át magának több százezres, milliós összegeket, amihez a pénztárbizonylatot is aláírta a mit sem sejtő ügyfél helyett - írták.

A Jászberényi Járásbíróság április 4-én a büntetlen előéletű, a bírósági eljárás során az általa okozott teljes kárt a sértettnek megtérítő nőt csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre és 450 ezer forint pénzbüntetésre ítélte a bíróság, valamint négy évre eltiltotta a pénzügyi munkakörben végzett tevékenység gyakorlásától - közölték.

A vádlott és védője tudomásul vette az ítéletet, de az ügyészség súlyosításért fellebbezett. A törvényszék nemrég meghozott másodfokú döntésében azonban az elsőfokú bíróság ítéletét lényegét tekintve helybenhagyta - áll a közleményben.