Hét ember halt meg egy balesetben a 81-es úton Mezőörsnél

Kékhírek - 2019-03-10

Hét ember életét vesztette egy balesetben a 81-es úton Mezőörs közelében - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője vasárnap délelőtt az MTI-t. Ruskné Takács Anita elmondta, hogy két autó ütközött össze, majd mindkettő kigyulladt.

A baleset helyszínére a győri, a kisbéri és a pannonhalmi tűzoltókat riasztották, akik két vízsugárral eloltották a lángokat.

Tóth Gabriella, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője az közölte, hogy az autók frontálisan ütköztek. Az egyik autóban három felnőtt és két gyermek, a másik autóban két felnőtt utazott.

Rendőrségi útzár a 81-es úton Mezőörsnél, egy baleset közelében, ahol hét ember életét vesztette 2019. március 10-én. MTI/Krizsán Csaba

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta, hogy a segélyhívás fogadásakor két mentőhelikoptert is elindítottak az esetkocsik mellett. Először a kisbéri és a pannonhalmi esetkocsi ért a baleset helyszínére, azonban a mentők beavatkozására már nem volt mód, mert menthető sérültet nem találtak. A mentőhelikoptereket ezért visszafordították