Hét év két hónapra ítéltek egy bolgár kábítószercsempészt Szegeden

Kékhírek - 2020-01-07

Jogerősen hét év két hónap börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bolgár férfit, aki 23 kilogramm marihuánát próbált meg Magyarországon keresztül Ausztriába csempészni 2017 nyarán.

A bíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit, és a szabadságvesztés mellett nyolc évre kiutasította Magyarország területéről.

A hazájában kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt már elmarasztalt vádlott személygépkocsijának csomagtartójába és hátsó ülésére Szerbiában öt nagy méretű hangfalat pakoltak be. A hangfalak belsejében ötven műanyag csomagban marihuánát, valamint egy fiolát - benne kannabisztartalmú olajszerű anyaggal - rejtettek el annak érdekében, hogy azokat a vádlott Magyarországon keresztül Salzburgba szállítsa. A férfi 2017. június 13-án délután jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen. Az őt ellenőrző pénzügyőröknek feltűnt zavart viselkedése és a járműből áradó erős autóillatosító szag. A vádlott először nem akarta a járműből a hangfalakat kipakolni, mondván túl nehezek, majd többszöri felszólításra mégis eleget tett a pénzügyőrök kérésének.

A szakértői vélemény szerint a megtalált drogszállítmány összes hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának legalább 1,34-szerese volt.

A vádlott tagadta a bűncselekmény elkövetését, azt állította nem tudott róla, hogy a hangfalakban - melyeket egy ismerőse kérésére szállított volna Ausztriába - kábítószer van elrejtve. A férfi arra hivatkozott, nem ismerte föl az autójában terjedő erős marihuánaszagot, noha 2015-ben otthonában egy száz tőből álló kannabiszültetvényt számoltak föl a hatóságok.

Döntésével a táblabíróság enyhítette az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék által a vádlottra kiszabott nyolcéves büntetést. Joó Attila tanácsvezető bíró az indoklás során kifejtette, az időmúlásra tekintettel láttak lehetőséget az enyhítésre.