Illegális szervert foglalt le a rendőrség!

Kékhírek - 2007-01-16

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztálya  eljárást folytat jelentős vagyoni hátrányt okozó szerzői vagy szerzői joghoz kapcsolódó jogok megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 26 éves kiskunfélegyházi, O. C. C. 31 éves debreceni és K. Péter 21 éves budapesti lakosok ellen.

 Egy jogvédő egyesület Nyugat-Európából kapott információi alapján rendelt el nyomozást a rendőrség, mely szerint, egy beazonosított FTP szerveren nagy mennyiségű film, zene és program található. A művek interneten keresztül történő hozzáférhetővé tétele a mű nyilvánossághoz való közvetítésének minősül, így az engedélyköteles tevékenység. Az FTP szerver üzemeltetője a jogtulajdonosoktól ilyen engedélyt a rendelkezésre álló adatok szerint nem kapott, ezáltal a jogtulajdonosoknak vagyoni hátrányt okozva tette hozzáférhetővé mások számára a programokat, filmeket és zenéket.

 

 A nyomozás során sikerült beazonosítani a szerver IP címét, mely alapján a nyomozók 2007. január 11-én a szervert lefoglalták és szakértők bevonásával a vizsgálatot megkezdték. K. Csaba, O. C. C. és K. Péter 21 ellenük a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztály Gazdaságvédelmi Osztály I. folytatja le.