Jogerősen életfogytiglanra ítélték az M5-ös autópályán történt emberölés elkövetőjét

Kékhírek - 2020-09-16

Életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla szerdán azt a német állampolgárt, aki az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél lelőtte egy ismerősét, egy másik férfit pedig életveszélyesen megsebesített 2017-ben.

Az 55 éves, török származású férfit több ember sérelmére, előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérletével és lőfegyverrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi legkorábban 30 év letöltése után bocsátható feltételes szabadságra.

A bíróság a szabadságvesztés mellett tíz évre kiutasította a férfit Magyarország területéről.

A vádlott évekkel korábban ismerte meg a későbbi sértettet, segített a bolgár állampolgárságú, szintén török nemzetiségű férfinak Ausztriába költözni, elhelyezkedni és kölcsön is adott neki. Mivel a pénzt nem kapta vissza, a viszonyuk megromlott, és a vádlott mikor megtudta, hogy a sértett hazaindul Bulgáriába, elhatározta, hogy követi és egy alkalmas pillanatban megöli őt.

A vádlott 2017. december 4-én magához vette az engedély nélkül tartott lőfegyverét, majd Hegyeshalomra hajtott. Vádlott eltervezte, hogy a határon bevárja ismerősét, majd követi őt. A sértett - egy osztrák állampolgárságú munkatársával együtt - meg is érkezett, majd tovább indult Röszke irányába. Hajnalban megállt az M5-ös autópálya csengelei pihenőjénél és utastársával együtt elaludt. Vádlott is megállt, magához vette az illegálisan tartott, sorozatszám nélküli pisztolyát, fejére sapkát, kezére kesztyűt húzott, és a sértett autójához sétált. A vezetőoldali ablakon bekopogva felébresztette a sértettet, aki megpróbált elmenekülni. Vádlott ekkor azonnal lőtt, ötször ismerősét, kétszer az osztrák férfit találva el. A bolgár férfit érő lövések egyike a szívbe hatolt, de még annyi ereje maradt, hogy az autót elindítsa, és azzal kihajtson a pihenőből, de a helyszínen meghalt. Utastársa életveszélyes sérüléseket szenvedett, de még időben tudott segítséget hívni, kórházba szállítása után életmentő műtétet hajtottak végre rajta.

A vádlott elhajtott a helyszínről, de másnap este kommandósok elfogták otthonában.

A távmeghallgatással megtartott másodfokú tárgyaláson a vádlott úgy védekezett, csupán beszélni akart az áldozattal, de a sértett beindította az autó motorját, majd elindult a járművel, és ekkor véletlenül sült el a fegyver. Arra is hivatkozott, gyógyszerek hatása alatt is állt. Az eljárás során több egymásnak ellentmondó vallomást tevő férfi korábban azt állította, kesztyűje ujja szorult be a ravasznál, a szakértők azonban cáfolták ezt, és megállapították, a vádlott célzott lövéseket adott le.

A táblabíróság döntésével helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének a bűncselekményekre és a büntetésre vonatkozó részét.