Jogerősen hét vére ítéltek egy ismerősét hasba szúró férfit

Kékhírek - 2022-03-23

Jogerősen hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy hentesként dolgozó férfit, aki egy csontozókéssel hasba szúrta ismerősét egy szarvasi sörözőben 2019 nyarán

A táblabíróság a jelenleg 38 esztendős vádlottat emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek.

A korábban külföldön hentesként dolgozó vádlott 2019. július 12-én este Szarvason egy Deák Ferenc utcai sörözőben iszogatott, ahol - mivel utolsó rendelését nem tudta kifizetni - szóváltásba keveredett a pultossal, a később megszúrt férfi élettársával. A férfi tanúja volt a történteknek, és arra intette a vádlottat, hogy "szerényebben viselkedjen". Ezt nem hagyta szó nélkül a vádlott, visszafordult, és azt kiabálta: "most már gyere, nem érdekel mennyit fogok ülni"; "kicsinállak". Ahogy közelebb ért a férfihoz, elővette a magánál tartott csontozó kését, és a bal oldali bordaív alatt megszúrta. Ezt követően dulakodás alakult ki köztük, és vádlott is nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A megszúrt sérültet súlyos, életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők. A férfi közvetlen életveszélyt okozó, jelentős vérzéssel járó, gyomrot érő szúrt, metszett sérülést szenvedett. Halála a szakértői vélemény szerint - a vádlotton kívül álló ok miatt - az idejében végrehajtott és szakszerű életmentő műtétnek köszönhetően maradt el.

A vádlott elmenekült, majd nem sokkal később visszament a helyszínre, ahol elfogták a rendőrök.

A táblabíróság döntésévek helybenhagyta az első fokon eljáró Gyulai Törvényszék ítéletét.