Kettős gyilkosság Debrecenben

Kékhírek - 2010-10-07

Hétfőn találtak holtan két férfit az állandó lakásként használt hétvégi házban. A rendőrség csütörtökön arról számolt be, hogy a helyszínre érkezés után nagyon hamar már kézre kerítették R. Lajost (48 éves), aki a közelben lakik. A tanúvallomások, a helyszíni szemle, a bizonyítékok azt támasztják alá, ő tört ivócimborái életére. Az 50 és 41 éves férfiak gyakran ittak együtt R-Lajossal, aki mások előtt is gyakran hangoztatta: Kambodzsában és Vietnamban harcolt, és három másodperc alatt bárkivel végez.

Mint egyébként minden gyilkossági ügyben, a gyanúsított elmeszakértői vizsgálatát kérték, s a rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását.  – ismertette Tóth Ferenc alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. Az igazságügyi orvosszakértő megállapította: mind a két áldozattal több késszúrással végeztek. Dulakodásra, verekedésre, védekezésre utaló nyomot nem találtak a helyszínen. Az eddigi adatok szerint a halál azelőtt legkésőbb fél órával következett be, hogy a fiatalabb áldozat élettársa felfedezte a holttesteket. Az áldozatokról még annyit tudni, hogy gyakorlatilag naphosszat ivással töltötték az időt.

Tóth Ferenc alezredes szerint R. Lajos az eljárás alatt a férfi mindvégig ittas volt, kötekedő és agresszív. Tett ugyan vallomást, de érdemi beismerést nem.