Megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút egy nő Budapesten

Kékhírek - 2018-01-16

Három év és 2 hónap végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte nem jogerős döntésében a bíróság azt a nőt, aki megharapott és kirabolt egy 14 éves fiút a fővárosban tavaly decemberben - közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.

A nő a Kálvin téri metróaluljáróban szóba elegyedett a kiskorúval, pénzt kért tőle, majd együtt sétáltak el a Ráday utcáig, ahol a nő elkérte a fiú telefonját, de többszöri felszólításra sem adta vissza.

A sértett megpróbálta visszavenni a telefont, ekkor azonban a vádlott megharapta az egyik ujját, majd a készüléket a válltáskájába tette, és elhagyta a helyszínt, miközben a fiút veréssel fenyegette.

A tárgyaláson lefolytatott bizonyítás alapján a Pesti Központi Kerületi Bíróság váddal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét. A bíróság a másodfokú eljárás befejezéséig fenntartotta a vádlott előzetes letartóztatását.