Nyolcszázmilliós áfacsalás miatt javasol vádemelést a NAV

Kékhírek - 2017-02-22

- Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Bűnügyi Igazgatósága egy Szabolcs megyei testvérpár ügyében, a gyanúsítottak cégcsoportot működtetve, fenyőfűrészáru kereskedelmével csaknem 800 millió forint áfát csaltak el.

A testvérpár Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából nettó áron szerzett be faárut, amelyet Magyarországon elsősorban tüzépeseknek, kis- és nagykereskedőknek értékesített. Az árut több magyar cégen átszámlázták, hogy úgy tűnjön, mintha itthon szerezték volna be.

Az áfát így megspórolták, sőt az értékesítés után sem fizették meg. A csaláshoz fiktív számlákat használtak, vezetett könyvelésük nem volt. A NAV szerint mintegy 800 millió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Miután egy-egy általuk irányított cégnek tetemes adótartozása halmozódott fel, a bíróság azokat felszámolta, de előfordult, hogy fiktíven átruházták valakire - tartalmazza a közlemény.

Az ügyben kihallgatott két gyanúsítottnak üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás, valamint közokirat-hamisítás miatt kell felelnie. A pénzügyi nyomozók a harmincezer oldalas nyomozati iratokat vádemelési javaslattal küldték meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészségnek