Öt ember őrizetben a tragédia miatt – fulladás okozta az áldozatok halálát

Kékhírek - 2011-01-17

Öt embert vett őrizetbe a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nyugati téri West-Balkán szórakozóhelyen történt tragédia ügyében - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter vasárnap, késő este tartott sajtótájékoztatóján. A rendőrség egyúttal kezdeményezte előzetes letartóztatásukat. Pintér a jogszabályok felülvizsgálatát és fokozottabb ellenőrzéseket ígér. A szórakozóhelyen kitört pánikban elhunyt három lány halálát fulladás okozta.

Öt embert vett őrizetbe a rendőrség a szombat esti Nyugati téri diszkótragédia miatt. Az öt ember közül ketten a rendezvény szervezői, ketten a helyiség bérbeadói, egy ember pedig a programsorozat szervezője. Mindannyiukat foglalkozás körében, több ember halálát okozó veszélyeztetés miatt hallgatták ki vasárnap kora este gyanúsítottként. A rendőrség az őrizetbe vételüket követően kezdeményezte előzetes letartóztatásukat.

 

A Nyugati téri West-Balkán nevű szórakozóhelyről szombat éjjel 23 óra körül eddig tisztázatlan körülmények között kiáramlott a tömeg, a kialakult pánikhangulatban három fiatal lány életét vesztette. Halálukat a budapesti rendőrfőkapitány ismertetése szerint fulladás okozta.

 

Pintér Sándor szerint az elmúlt éjszaka az emberi felelőtlenség követelt három halálos áldozatot, de több száz ember élete volt veszélyben a rendezvényteremben. Ott mindössze egy százfős kávézónak lett volna helye, és bár 307 embernek biztosítottak volna megfelelő menekülési útvonalat, „felelőtlen, kapzsi magatartásból” csaknem háromezer embert engedtek be - mondta, hozzátéve: nem ez volt a végső cél, mert négyezer jegyet nyomtattak ki.

 

A jelenlegi jogszabályok felülvizsgálatát, továbbá átfogó ellenőrzéseket ígért a belügyminiszter a szombat éjszakai diszkótragédiához hasonló esetek elkerülése érdekében, emellett fokozott ellenőrzéseket a hasonló rendezvények helyszínein, amelyeket a katasztrófavédelem, a rendőrség, a vám- és pénzügyőrség, továbbá a tisztiorvosi szolgálat munkatársainak bevonásával végeznek majd.

 

Pintér Sándor - aki maga is együttérzését fejezte ki a sajtó előtt az áldozatok hozzátartozóinak - azt mondta: sajnálatos esemény történt, amit emberi felelőtlenség okozott, ezért a büntetőeljárást a rendőrség le fogja folytatni.

 

Kábítószer tompíthatta el az egyik áldozatot

 

Kábítószert találtak a szombat éjszakai diszkótragédia egyik halálos áldozatának szervezetében - jelentette be a sajtótájékoztatón a miniszter, aki szerint ez is meggátolhatta a lányt abban, hogy felismerje a veszélyt.