Pénz helyett…

Kékhírek - 2009-04-21
Április 17-én  reggel egy 72 éves férfit arra kért egy ismeretlen, Komádiban az utcán, hogy váltsa fel kétezer forintját. Az idős férfi két darab ezerforintost adott át, cserébe egy kétezer forintoshoz hasonló színes „papírt” kapott. Az idős férfi kérte vissza a pénzét. A fiatal férfi erre a földre rántotta a sértettet, majd elfutott. 

A sértett nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, karja tört. A rendőrök hamarosan elfogták azt a 47 éves komádi lakost, aki a bűncselekmény elkövetését elismerte. A rendőrök munkáját nagyban segítette egy szemtanú is, aki látta a történteket. A 47 éves férfit őrizetbe vették, a Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte.

 

Nem jutottak messzire, elfogták őket a járőrök

 

A járőröktől kért segítséget nem sokkal ma éjszaka nem sokkal éjfél után  egy 16 éves fiú Hajdúböszörményben. Elmondta, hogy nem sokkal ezelőtt három fiú elvette pénzét és öngyújtóját. Egyikük megütött, megfenyegette, ha nem adja át a nála lévő értékeket akkor még jobban megverik. A fiú átadta pénzét és öngyújtóját. A járőrök ellenőrizték a környező utcákat, ahol igazoltatták azt a három fiatalembert, akikre illet a személyleírás. A két 14 éves és fiút és 16 éves társukat előállították a Kapitányságra. Ellenük a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya csoportosan elkövetett rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak. A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

 

Az italmérőben találkozott későbbi kirablójával

Egy 65 éves püspökladányi férfi tett bejelentést a Kapitányságon, hogy 2009. április 17-én késő este haza tartott a kocsmából, amikor egy ismeretlen megtámadta, zsebeit átkutatta és elvette pénzét. A rendőri intézkedéseknek köszönhetően hamarosan elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A 30 éves püspökladányi férfit őrizetbe vették, ellen rablás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt az eljárás tovább folytatódik.

 

Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat