Rendőri intézkedések az Őszi Nagyvásáron

Kékhírek - 2010-10-11
Nemcsak egyenruhás rendőrök, de civil ruhás nyomozók is felügyelték a rendet a hétvégi debreceni Őszi Nagyvásárban. A civil ruhás nyomozók vasárnap egy férfit fogtak el, aki éppen kabátjába rejtett egy karton borotvapengét. A férfi nem ismeretlen már a hatóság előtt, hiszen lopás miatt eddig is többször intézkedtek vele szemben.

Most szabálysértési értékre elkövetett lopás miatt őrizetbe vették.

 

Vasárnap délután pedig azért kellett intézkedni a rendőröknek, mert a  Böszörményi - Bólyai utcák kereszteződésében az egyik elárusító helyen egy férfi kiválasztott egy pulóvert, majd kezében a pulóverrel a felesége keresésére indult, mivel a pénz az asszonynál volt. A stand árusai (három férfi) feltételezték, hogy a férfi lopni akart így szóváltás és dulakodás alakult ki közöttük.  A stand egyik árusa ellen önbíráskodás miatt, a többiek ellen pedig, garázdaság miatt indult eljárás. 

 

 

 

A vásár idejére a Böszörményi út-Füredi úttól a Böszörményi út -Vezérutcai szakasz a forgalom elől lezárásra került. A Rendőrség ezúton is köszöni a közlekedők türelmét!