Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2008-02-05

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság ügyeletére 2008. január 3-án érkezett a bejelentés, hogy Hajdúszoboszló és Kaba között, a vasúti pályavonal mellett található jelzőberendezés kábelét, - kb. 54 méter hosszan - ismeretlen személy levágta és eltulajdonította. Ez a kábel a vasúti közlekedés biztonsága szempontjából fontos, mivel egy jelzőberendezést árammal látja el.

A helyszínre érkező járőr az adatgyűjtés során olyan információhoz jutott, melyek alapján, egy óra elteltével már a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfi kezén kattant a bilincs. Lakásában fogták el, majd előállították a kapitányságra. A 35 éves hajduszoboszlói férfi ellen, vasúti közlekedés biztonsága elleni bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

A közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény

184. § (1) Aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával avagy más, hasonló módon a vasúti, légi, vízi vagy közúti közlekedés biztonságát veszélyezteti, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

 

 

 

Kukába rejtették a betörésből származó „szajrét”

 

Egy újlétai lakos tett bejelentést 2008. február 1-én, nem sokkal éjfél után a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság ügyeletére, hogy több személyt látott az utcán, akik szemetes kukákat toltak, majd az út menti kukoricásba dugták el Újléta és Létavértes között. A bejelentő az éjszakai szokatlan zajra figyelt fel. A jelzett helyszínre a Vámospércsi Rendőrőrs járőrei érkeztek, akik az eldugott szemetesekben különböző árucikkeket találtak, melyekről joggal volt feltételezhető, hogy betörésből származik.  

 

Újléta központja felé haladva megtalálták a feltört élelmiszerboltot, majd a tovább folytatott ellenőrzéskor, az egyik bolt udvarán gyanús személyre figyeltek fel akik, meglátva a rendőrségi autót elszaladtak. Később érkezett a bejelentés, hogy Újlétán egy szórakozóhelyet is feltörtek.

Reggelre már előállították a Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható három létavértesi férfit.  Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult ellenük eljárás, ketten már előzetes letartóztatásban vannak. Harmadik – büntetlen előéletű – társuk szabadlábon védekezhet. Feltételezhető, hogy az elmúlt héten történt betörések közül több is a számlájukra írható.   

 

SIS találatok a Hajdú-Bihar megyei határszakaszon

 

Tegnap a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség Ártánd Közúti Határátkelőhelyén kilépésre jelentkezett egy fő moldáv állampolgár. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a személy szerepel a SIS rendszerben, az olasz hatóságok tartózkodási hely megállapítását kérték. A személy írásbeli nyilatkoztatást követően kiléptetésre került.

 

Szintén a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség Ártánd Közúti Határátkelőhelyen jelentkezett kilépésre egy Moldáviába utazni szándékozó, moldáv állampolgár. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy szerepel a SIS rendszerben, csehországi beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll. A személyt az ellenőrzést követően kiléptették Románia területére.

 

Ma reggel 05-én a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség Ártánd Közúti Határátkelőhelyén belépésre jelentkezett egy fő román állampolgár. Az ellenőrzést végrehajtó útlevélkezelő megállapította, hogy a személy szerepel a SIS rendszerben, a magyar hatóságok (Pápa RK, Veszprém Városi Bíróság) tartózkodási hely megállapítását kérték. A személy írásbeli nyilatkoztatást követően beléptetésre került.

 

 

Közokirat hamisítás miatt állították elő

 

2008. február 04- én a Biharkeresztesi Határrendészeti Kirendeltség Ártánd Közúti Határátkelőhelyén kilépésre jelentkezett egy fő albán állampolgár. Az ellenőrzés során megállapítást nyert, hogy a személy szerepel a SIS-rendszerben; a német és olasz hatóságok beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el vele szemben, hamis olasz tartózkodási engedéllyel rendelkezik, valamint a nála lévő albán magánútlevélben két darab hamis görög bélyegzőlenyomat (egy kilépő és egy belépő) található. Az albán állampolgárt közokirat-hamisítás bűncselekmény vétsége miatt előállították, majd beszállították a BÁH befogadó állomásra.

 

Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat