Rendőrségi hírek

Kékhírek - 2009-03-26
Fénymásolt tízezer forintost próbált meg felváltatni az a két tizenéves fiú, akiket a helyszínen elfogtak a rendőrök. A fiúk március 24-én délelőtt Berettyóújfaluban a piacon próbálkoztak,  azonban az eladó értesítette a rendőrséget. A rendőrök előállították a fiúkat, akik elmondták, hogy barátjuknál fénymásolták a pénzt. A harmadik fiút szintén gyanúsítottként hallgatták ki.

A három fiú ellen pénzhamisítás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, melyet a Berettyóújfalui Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat.

 

Halálos baleset

Halálos balest történt március 25.-én, szerdán reggel Hajdúböszörmény térségben a 35-ös főúton. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján egy Hajdúböszörmény irányából Debrecen  irányába közlekedő személygépkocsi áttért a menetirány szerinti bal oldalba és ott összeütközött egy kamionnal. A személygépkocsi egyik utasa a helyszínen életét vesztette. A rendőrség a baleset körülményeit szakértő bevonásával vizsgálja.

 

Szőlőkarókat lopott

Állampolgári bejelentés alapján tetten értek március 24-én, délután a hajdúhadházi rendőrök egy nőt, aki szőlőkarókat próbált meg eltulajdonítani.

 

Őrizetbe vett betörő

A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya március 24-én őrizetbe vett egy 21 éves helyi lakost, akit több betörés elkövetésével gyanúsítanak. A megalapozott gyanú szerint a férfi az elmúlt hónapokban 5 betöréses lopást követett el, elsősorban szórakozóhelyre tört be, ahonnan szeszesitalt, dohányárut tulajdonított el. A férfi ellen súlyos testi sértés kísérlet miatt is eljárás van folyamatban. A Hajdúhadházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az eljárást tovább folytatja és kezdeményezte a férfi előzetes letartóztatását.

 

Péntek 13

A Püspökladányi Rendőrkapitányság rendőrei bravúros gyorsasággal fogtak el egy rablót, aki március 13-án a szerepi vasútállomáson bántalmazott egy férfit, és elvette tőle 27.000 forintját. A rendőrségi bejelentést követően fél órán belül a nyomozók elfogták a  tettes. A bűncselekmény megtörténtét követő tizedik napon pedig az elkövető már a bíróság előtt állt, ahol letöltendő szabadságvesztés büntetést kapott.

 

 

Hajdú-Bihar MRFK Sajtószolgálat