Több mint 120 millió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök Veszprém megyében

Kékhírek - 2017-06-23

Összesen nyolc emberrel szemben indult eljárás kábítószer-kereskedelem, illetve kábítószer-birtoklás miatt, akiktől 120 millió forint értékű marihuánát foglaltak le a rendőrök - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Az év elején kábítószer-fogyasztás gyanúja miatt érkezett állampolgári bejelentést követő több hónapos nyomozás eredményeként a tapolcai rendőrök négy nemesgulácsi fiatalt fogtak el és állítottak elő. A négy huszonéves férfit kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök szabadlábon hagyásuk mellett.

A nyomozás során négy kábítószer-kereskedő is a rendőrök látókörébe került. Közülük egy 55 éves monostorapáti férfitől június 19-én és 20-án csaknem 50 kilogramm, főként zöld növényi törmeléket foglaltak le a nyomozók, melyek egy részéről már az előzetes szakértői vélemény megállapította, hogy kábítószernek minősül. Ezen kívül a rendőrök kábítószer termesztéshez használt eszközöket és tárgyakat is lefoglaltak az eljárás során.

A monostorapáti férfi mellett egy tapolcai és két nemesgulácsi férfivel szemben őrizetbe vételük mellett kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tapolcai Rendőrkapitányság. A négy férfi előzetes letartóztatását a bíróság elrendelte