Vádat emeltek a rekordmennyiségű heroint csempésző angol férfival szemben

Kékhírek - 2020-10-12

- Vádat emelt az ügyészség azzal az angol férfival szemben, aki januárban rekordmennyiségű, 22 kilogramm heroint próbált Magyarországon keresztül Németországba csempészni. Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője közölte, a letartóztatásban lévő férfit különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettével vádolják.

Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények Magyarországon (2015-2018)

A vádirat szerint a férfi személygépkocsiját tudtával és beleegyezésével az utazását megelőzően átalakították, az ülések alatti lábtérben tíz centi magas üreget alakítottak ki. A vádlott a gépkocsival Nagy-Britanniából január 16-án érkezett meg Belgrádba, ahol a rejtekhelyre 19 csomag heroint pakoltak be. A vádlott 19-én este indult el németországi úti célja felé, és 22 órakor jelentkezett belépésre Röszkénél. Az ellenőrzést végző pénzügyőrnek feltűntek az utólagos átalakítások nyomai, és szigorított vizsgálatra jelölte ki az utast, majd az ülések eltávolítását követően megtalálták az elrejtett drogot.

A szakértői vélemény szerint a kábítószer-szállítmány tiszta hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának mintegy 36-szorosa volt - tudatta a csoportvezető ügyész.