A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) főtitkára szerint a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóknak a haditengerészeti kíséret sem nyújtana maradéktalan biztonsági garanciát.
Arsenio Dominguez a Financial Timesnak adott, a londoni üzleti napilap online kiadásán kedden megjelent interjúban leszögezte azt is, hogy az ilyen jellegű katonai segítség nem jelentene olyan hosszú távú vagy fenntartható megoldást, amellyel nyitva lehetne tartani az Irán által az amerikai és izraeli hadműveletek kezdete után lezárt szorost.
Dominguez szerint a haditengerészeti kíséret enyhíti, de nem szünteti meg a kockázatokat, amelyek továbbra is érintik a hajókat és személyzetüket.
A Hormuzi-szoroson halad át a globális nyersolajszállítmányok 20 százaléka, és Irán a hadműveletek kezdete óta legalább 18 hajó ellen intézett támadást.
Az IMO főtitkára a Financial Timesnak adott interjúban hangsúlyozta: a problémát részben a Hormuzi-szoros földrajzi adottságai okozzák. Elmondta: a szoros a legszűkebb részén 33 kilométer széles, viszont a mélytengeri hajózási útvonalak együttes szélessége mindkét irányt tekintve nem egészen 4 kilométer.
Ráadásul az iráni oldalon magas hegyek húzódnak a partvonal mentén, és ez lehetővé teszi az irániaknak, hogy magaslatokról, nehezen észlelhető módon indítsanak támadást a hajók ellen - mondta Arsenio Dominguez.
Az IMO főtitkára úgy fogalmazott: a térségi hajózás egy olyan konfliktus "járulékos károsultja, amelynek alapvető okaihoz semmi köze".
Dominguez szerint aggasztó az is, hogy az öbölben rekedt hajók kezdenek kifogyni az élelmiszerből, az ivóvízből és az üzemanyagból, mivel a környékbeli kikötők is nehezen hozzáférhetők a támadások miatt.
A szervezet vezetője arra kérte a hajózási társaságokat, hogy egyelőre ne közlekedjenek a Hormuzi-szoros térségében, ne tegyék kockára a tengerészek életét és a hajókat.