1,5 millió eurós kiadással ért véget a 61 napig tartó bécsi diáktüntetés

Külföld - 2010-01-09

Véget ért Bécsben a diáktüntetés, a hallgatók röviddel karácsony előtt hagyták el az Audimax előadóteremet rendőri jelenlét mellett. A 61 napig tartó blokád utolsó napján 15 hallgatót és 80 hajléktalant utasítottak távozásra. Január 7-én, csütörtökön már a tanítás is elkezdődhetett - írja a Die Press. Az egyetemi tüntetés 1,5 millió eurós költséget jelentett a máshol bérelt termek miatt.

Az osztrák néppárt, az ÖVP nyomására a rektor már tavaly december 4-én felszólította a hallgatókat, hogy hagyják el az intézményt. A 2009. október 22-e óta keletkezett, mintegy 1,5 millió eurós plusz költségeket főként más termek bérlésére fordította az intézmény. A normál esetben az Audimaxban megtartandó előadások egy konferenciateremben kaptak helyet.

Elővigyázatosságból, illetve a felújítások és a takarítás miatt 2009. december 21-étől január 6-ig zárva tartott a terem a hallgatók előtt.

A diákok elfoglalták ugyanakkor korábban a Bécsi Egyetem C1-es előadótermét is, az események hatására azonban bejelentették, hamarosan azt is átengedik a diákok.

Az osztrák sajtó azonban beszámolt arról, hogy már január 7-én egy, a demonstrációban korábban részt vevő hallgató a "Mozgalom él" feliratú szórólapot osztogat.

Véget ért továbbá a tüntetés a bécsi művészeti akadémián is, az intézmény esetében 72 napig, 2009. október 20. óta tartott a demonstráció.

(Forrás: diepresse.hu)

(www.edupress.hu)