Moszkva nem zárja ki, hogy felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét

Külföld - 2019-05-05

- Moszkva nem zárja ki, hogy kilép az Európa Tanácsból (ET), és felmondja az Emberi Jogok Európai Egyezményét abban az esetben, ha nem születik kompromisszum Oroszország tagságáról az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében (PACE) - közölte Ivan Szoltanovszkij, Oroszország állandó ET-képviselője a RIA Novosztyi hírügynökség által vasárnap közreadott nyilatkozatában.

"Az események alakulásának minden lehetőségét mérlegeljük, egyebek között azoknak mind Oroszországra, mind pedig az európai kontinens nemzetközi kapcsolataira gyakorolt külpolitikai hatása szempontjából" - felelte a diplomata arra a kérdésre, hogy az orosz vezetés megállapodás híján kész-e kilépni az egyezményből és az ET-ből.

Oroszország 2016-ban függesztette fel munkáját a PACE-ben, két évvel azután, hogy küldöttségét a Krím elcsatolása nyomán megfosztották szavazati jogától. Az orosz delegáció 2017 óta nem fizet tagdíjat, és Moszkva a közgyűlésekre nem küldi el a törvényhozói akkreditáláshoz szükséges iratokat.

Áprilisi ülésszakán a PACE határozatot fogadott el, amelyben felszólította Oroszországot, hogy alakítson küldöttséget, és fizesse be az elmaradt tagdíjat. A közgyűlés egyúttal eljárás megindítását javasolta azon tagországok ellen, amelyek súlyosan megsértik az alapszerződésben rögzített kötelezettségeiket, vagy nem tartják tiszteletben az alapvető elveket és értékeket. A PACE párbeszédre szólította fel Moszkvát egy olyan helyzet elkerülése érdekében, amely akár azzal is végződhet, hogy a szervezet távozásra szólítja fel az érintett országot, vagy arra, hogy önmaga ajánlja fel tagságának visszavonását.

Vjacseszlav Vologyin, az orosz parlament alsóházának alelnöke januárban kijelentette, hogy Oroszország mindaddig nem térhet vissza a közgyűlésbe, amíg nem teljesítik a követelését, és a működési szabályzatból nem törlik a szankciós előírásokat. Valenytina Matvijenko, a felsőház elnöke a visszatérést szintén ahhoz a feltételhez kötötte, hogy a PACE szüntesse meg a nemzeti küldöttségek "diszkriminálásának" lehetőségét, és azt hangoztatta, hogy a működési szabályzat nem áll összhangban az ET alapokmányával.

Az orosz parlament két háza januárban nyilatkozatot fogadott el, amely azzal vádolta meg a PACE-t, hogy "durván megsértette" Oroszország Európa tanácsi jogait, amikor parlamenti delegációját 2014-ben és 2015-ben - a Krím annektálására és Oroszország ukrajnai beavatkozására hivatkozva - megfosztotta kulcsfontosságú jogköreitől, amivel egyébként a testület "rendszerszintű válságba" került.

Az orosz törvényhozás egyebek között nehezményezte, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) bíráinak több mint felét orosz részvétel nélkül választották meg, ami a képviselők szerint Oroszország viszonylatában felveti a testület döntéseinek legitimitását.

Az orosz parlamenti küldöttség tagjai emellett - az ellenük bevezetett szankciók értelmében - nem szavazhatnak a közgyűlésben, nem vehetnek részt a PACE vezető testületeinek munkájában, nem lehetnek jelentéstevők, nem lehetnek tagjai a PACE választási megfigyelő küldöttségeinek, és nem képviselhetik a közgyűlést sem az ET szerveiben, sem a tanácson kívül.